Seite - 212 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

212 püspökök ellenezték, hogy a rutén egyesült püspökök a senatusban helyet kapjanak, noha ezek s az egyesült egyház csak így nyertek volna teljes egyen- jogúsítást és politikai befolyást. Az unió tehát fele útján megállt, s egyesültek és nem-egyesültek közt elkeseredett küzdelmek támadtak. Zsigmond legidősebb fia, IV. Ulászló , kinek neje Cecilia Renata osztrák főherczegnő volt, 1632-ben követte atyját a trónon. Mindenek előtt a folya- matban levő háborúknak igyekezett véget vetni. Fényes fegyverténynyel bevévén Smolensk várát, az egész orosz sereget elfogta, Moszkvával békét kötött. Csakhamar meghosszabbította a Svédországgal fönnálló fegyverszünetet s megújította a török békét. Belpolitikája a fönnálló ellentétek kiegyenlítésére irányúit. így megengedte azon ruténeknek, kik az egyházi egyesülést nem fogadták el, hogy új egyházi hierarchiát alkossanak maguknak s visszaadta az egyesültek által elvett templomaikat. A dissidenseket a Thornban tartott barátságos beszélgetésen (colloquium charitativum) igyekezett megnyerni. A nyugtalan kozákokat megfékezte, önálló szervezetüket megszűntette s fölkelésöket vérbe fojtotta. Az ország immár háborítatlan békének örvendett, a földmívelés előbb nem is sejtett virágzásnak indúlt, s a kivitel Danczigon át a legmagasabb fokra emelkedett. A gyarmatosítás már rég átlépte a Dnieper partjait. IV. Ulászló azonban más, messzeható tervekkel is foglalkozott; támadó háborút akart indítani a tatárok és esetleg a török ellen, hogy betöréseiknek határt szabjon s állandóan megvesse lábát a Fekete-tenger mellékén. Tárgya- lásokat indított Rómával és Velenczével közös szövetség iránt. Tetemes sereget toborzott s a nem rég levert kozákokat titokban újra szervezte és szolgálatába fogadta. Remélte, hogy önálló haderővel nemcsak győzelmes háborút visel, hanem államcsínynyel a királyi hatalmat is fokozhatja. De tervei a főuraknál egyhangú ellenmondással találkoztak, a birodalmi gyűlés föltétlenül a béke mellett nyilatkozott s a királynak nem volt bátorsága saját erején indítani háborút. Elbocsátotta fölfogadott csapatait, de nem volt képes az épen általa fölbiztatott kozákokat lecsöndesíteni, kik Chmielnicki Bogdán lengyel nemesben ritka tetterejű és féktelen becsvágyú vezért nyertek. Minthogy a tatárok ellen tervezett hadjárat abban maradt, a kozákok föllázadtak (1648), s fölkelő paraszt néppel is szaporodva, az ország belsejébe nyomúltak, a nemességet legyilkolták vagy földönfutóvá tették, s a fegyelmezetlen lengyel hadat tönkre verték. A legnagyobb zavar idején IV. Ulászló meghalt, míg Chmielnicki a tatárokkal szövetkezett s már Lemberg és Zamosé ellen nyomúlt.