Seite - 214 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

214 A belzavarok ez idejét Svédország és Moszkva a maguk javára igye- kezett kizsákmányolni. A harmincz éves háború befejeztével, 1654-ben Károly svéd király válogatott haddal Lengyelországba tőrt. A nemesség azt hitte, hogy ha királyát cserben hagyja s meghódol a betörőnek, elejét veszi a hábo- rúnak. Varsó és Krakó rövid ellenállás után a svédek kezébe került, míg az orosz czár ugyanekkor megszállta Kiewet s egész Vilnáig nyomúlt. II. Rákóczy György erdélyi fejedelem, Chmielnicki s a brandenburgi választó is meg- támadták Lengyelországot, melynek fölosztása kikerűlhetetlennek látszott. János Kázmérnak Osztrák Sziléziába kellett menekülnie. A legnagyobb veszély és megalázás pillanatában azonban fölébredt a lengyelek hazafias érzése. Czenstochau, egy kis erőd, melybe a nép ősidők óta az Isten anyja kegy- képéhez szokott zarándokolni, a svédek szabályszerű ostromának sikeresen ellenállott. Ennek híre szétfutott Lengyelország minden tájára s ahhoz az érzéshez, hogy meg kell menteni a hazát, most az a kötelesség is járult, hogy a katholikus vallást meg kell oltalmazni. Fegyvert fogott mindenki s makacs guerilla-háború támadt, mely arra kényszeríté az ellenséget, hogy hadait visszavonja s csupán bizonyos pontok megszállására szorítkozzék. Egy nem- zeti hős, Czarniecki István tűnt föl a háborúban, ez Warkánál megverte Károly Gusztávot, ki kénytelen volt Varsóból kivonúlni. János Kázmér visszatért Lengyelországba s III. Ferdinánd császár tevékenyen támogatta. Az osztrák had elűzte a svédeket Krakóból s megszállta a szomszédos részeket. A császár közbenjárásával Oroszországgal fegyverszünet köttetett, a brandenburgi választót meg azzal nyerték meg, hogy fölmentették azon kötelesség alól, hogy Poroszországért hűbér-esküt tegyen a lengyel királynak. A svédek teljesen kiszoríttatván Lengyelországból, végre (1660) Olivában — Danczig mellett — békét kötöttek, melyben összes lengyel hódításaikat visszaadták, s János Kázmér a svéd koronára való öröklési jogairól lemondott. János Kázmér, a ki öreg és gyermektelen ember volt, az interregnum zűrzavaraitól szerette volna az országot megkímélni s még életében meg akarta utódát választatni. Trónjelöltté Enghien herczeg szemeltetett ki, hogy megválasztásával a franczia befolyás megszilárdúljon az országban, s az államszervezet szükséges reformja előkészíttessék. A jelöltséget János Kázmér neje, a franczia Mária Lujza királyné buzgón támogatta. A terv azonban határozott és zajos ellenzéket támasztott, melynek élén Lubomirski György koronamarsall állt. Az ellenzék az úgy nevezett „arany szabadság44 nevében lépett föl, melynek talpköve az összes nemességet illető királyválasztást,