Seite - 278 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

278 pedig ez az oka: Mikor Szent Péter a földön járt és a Megváltó tanításainak megerősítésére csodákat tett, történt, hogy útjában egyszer rá esteledett és éji szállást kellett kérnie. Bekopogtatott hát egy szegény kunyhósgazdához, a kinek Szegénység volt a neve. Szegénység már sokat hallott Szent Péterről, és nagyon megzavarodott, mikor meglátta. „Mivel vendégeljelek meg, édes uram? — mondá, — mikor nekem csak ez a kis agyagkunyhóm van, s benne csak egy kórhadt szalmaágygyal, fekete kenyérrel meg vízzel szol- gálhatok.44 — „Ez elég is lesz, jó ember; csak tarts magadnál éjszakára, én ennyivel is beérem." — Másnap reggel Szent Péter útra kelt, de búcsú- záskor így szólott: „Isten fizesse meg a vendégszeretetedet, jó barátom; aranyom és ezüstöm nincsen; de kérj tőlem valamit, és jószívűséged jutalmáúl kívánságod teljesülni fog." — „Ha már valamit kérnem kell, — mondá Szegénység, — akkor csak egyet kérek. Itt a házam előtt áll ez a körtefa, mely minden évben ízes gyümölcsöt terem számomra; ez a gyümölcs az én egyetlen csemegém és minden örömem nehéz munkám mellett; de mit ér, ha éjjel-nappal akárki szakíthat belőle. Ha tehát megtehetnéd, tedd meg, hogy ha valaki e fára mászik, le ne jöhessen róla, míg én meg nem szaba- dítom." — „Legyen óhajtásod szerint", mondá Szent Péter, és azzal tovább ment. A következő éjjel egyszer csak arra ébred Szegénység, hogy valaki rettenetesen ordít és jajgat a háza előtt. Kisiet, hát egy tolvajt lát a körtefáján, a ki sehogy sem tud onnét lejönni; valami láthatatlan hatalom fogva tartja. Ezért rimánkodik és könyörög, hogy szabadítsák meg. „No, te gazember, — szólt Szegénység, — „én megszabadítlak, de csak ha meg- ígéred, hogy soha többet ide nem jössz." — „Oh, soha többé kárt nem teszek neked", feleié a körtetolvaj. így Szegénység hamarosan megszabadúlt a körtéje dézsmálóitól, s a fa évek hosszú során át békén maradt. Végre Szegénység már nagyon elöregedett és nagy betegségbe esett. Ekkor meg- jelent előtte a Halál. Szegénységnek ugyan nem sok oka volt tőle rettegnie, mivel úgy sem sok jót tapasztalt e világon, de mégis így szólt hozzá : „Tudom, hogy semmivel sem válthatom meg magamat tőled; de mielőtt elvinnél, menj föl, kérlek, a házam előtti körtefára és szakíts róla nékem néhány körtét, szeretnék utóljára még enni ebből a földi csemegéből, mely egész életemen át üdítgetett." A Halál fölugrik a körtefára s nagy sebbel-lobbal letép néhány körtét s oda akarja vinni a betegnek. De bezzeg nem lehet! Akárhogy kínlódott, forgolódott, vergődött utálatos csontjaival, mind hiába volt. Elkezdett hát ordítozni és szabadításért könyörögni. Az sem használt.