Seite - 281 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

281 haladtak, addig minden jól ment; de a mint az erdőbe értek, megakadtak, mert a létrát keresztben vitték. Hogy az erdőn előbb haladhassanak, a milyen hosszú volt a létrájuk, olyan szélességben kivágták előtte a fákat, s így jutottak el végre ahhoz a fához, a melyen a bagoly ült. Oda állították a létrát a fához, de ekkor meg az volt a baj, hogy a létra nem volt elég hosszú. Mit csináljanak ? Kapják magukat, eldobják a létrát, aztán kőzűlök a legerősebb oda áll a fa tövébe, egy másik ennek a vállára s így valamennyien egymás fölé, míg végre a legfelső már eléri a kezével azt az ágat, a melyen az „Úristen" ül, s már nyúl is utána, elkiáltva magát: „Fogom már az Úristent; megvan már!" Erre a legalsó, hogy mennél hamarább megláthassa az Úristent, kiugrik a többi alól. Azok természetesen mind lehúllanak, akár csak a vadkörte a fájáról, s jól össze-vissza törik-zúzzák magukat. De leg- rosszabbúl az járt, a melyik legfölül volt, mert ez az egyik kezével a fán függve maradt és sehogy sem tudott onnan lekerülni. Mit tévők legyenek már most a jó ruténok ? Egyikök, a ki nagyon ügyes czélbadobó hírében állott, fölhajítja a baltáját, hogy majd a kezét elcsapja a fán függőnek; de a keze helyett a fejét találja, s erre természetesen lepottyant a szegény jámbor, de az „Úristen" is tovább szállt. A lengyel is épen olyan babonás ugyan, mint a rutén, csakhogy emennek némely balitéletében nem osztozik, sőt azt ki is gúnyolja, miről az alábbi tréfás történetke is tanúskodik. Egyszer egy gazda kora hajnalban felkölti a szolgáját s azt mondja neki: „Abrakold meg a lovakat, Wojtek, mert kimegyünk az erdőre. Kemény telünk van, és a fánk már fogytán." Wojtek megeteti a lovakat, azzal a szánra ülnek és gyü ki az erdőre. Alig érnek ki a faluból, hát egy vénasszony megy át korsóival az útjukon. „Tudod mit, szolgám? — mond a paraszt, — álljunk meg!" — „Már miért?" kérdi Wojtek. — „Fordúljunk vissza." — „Ugyan minek?" — „Nem mehetünk tovább, mert vénasszony ment át előttünk az úton, így ma nem lenne szeren- csénk." Wojtek visszafordítja a szánt és üresen térnek haza. Másnap még korábban kelnek útra, s már csaknem az erdő szélén vannak, mikor egy nyúl fut át előttük. A gazda megint visszafordíttatja a lovakat, mert a nyúl is szerencsétlenséget jelent. Harmadnap, mikor a fa már majdnem elfogyott, megint csak kimentek az erdőre. Már jó mélyen jártak benne, mikor egy farkas szaladt keresztül az útjokon. Wojtek azt mondja a gazdájának: „No, hallja kend, gazd'uram, e'már igazi szerencsétlenség ám ; mert világéletemben azt hallottam, hogy nem jót jelent, ha az ember ilyen állattal találkozik. G. 36