Seite - 283 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

283 uram ! Én már két éve járok utána, de nem tudtam lelőni, pedig ugyancsak sokat puskáztam rá. A mint te rá czéloztál, én meg te rád irányoztam a fegyveremet; s ha el nem találtad volna, én téged lőttelek volna le.44 Bezzeg roppant megijedt az úr, mert a mint visszanéz, hát egy olyan magas parasztot lát maga mögött, mint egy fa, s olyan puskával, mint egy fatuskó. A Menny- dörgő volt ez, a ki szüntelen e csúnya madarakra vadász ; e szárnyasoknak pedig latawce a nevük, mivel roppant gyorsan repülnek (latac = repülni). A Mennydörgő kezén fogta az urat, és még soká elbeszélgetett vele. Meg- nézegették egymásnak a puskáját, végül pedig azt a tanácsot adta az úrnak, hogy vasárnap többé ne menjen vadászni, és azzal gyorsan eliramodott, mint a szélvész. A ki a Mennydörgőnek a puskájával próbalövést akarna tenni, bízvást megtehetné, csakhogy előbb vasabroncsot tegyen a fejére, mert az különben szétpattanna a nagy dörrenéstől. A néphumor azonban egészen másként adja elő a villám és dörgés keletkezését. Krisztus Urunk Szent Péternek szigorúan meghagyta, hogy egyetlenegy eretneket se bocsásson be a mennybe. Nem sokkal ezután meg- halt a legelső eretnek. Jól tudta ugyan az Üdvözítő rendelkezését, a mely szerint, a ki tőle a földön elpártol, az az égben sem lehet vele együtt; de hát az eretnek épen azért eretnek, hogy nagyralátó legyen ; kapja tehát magát, és nagy hetykén fölmegy a mennyország kapuja elé, és elkezd rajta iszonyúan dörömbölni. Szent Péter, a jó öreg, kinyitja neki a kaput, mert ki is gondol- hatná, hogy egy eretnek merjen olyan vakmerően kopogtatni az ég ajtaján, mintha csak a saját kalibája volna. Az eretneknek se kellett több; zsupsz! becsuszszant az égbe. Szent Péter rá kiált, majd utána fut; az eretnek azon- ban csak rohan az egész mennyországon át, hogy csakúgy porzik a lába nyomában. Szent Péter majd kővé dermedt ijedtében, hogy mit szól majd az Úr Jézus. Szerencséjére épen arra repült el Szent Mihály arkangyal, s észrevevén a dolgot, oda súgott valamit az égi katonáknak. Az eretnek azonnal megsejti (mert szörnyen ravasz), hogy nagy baj fenyegeti, csak annál gyorsabban kezd futni. Az angyalok meg mindenütt a nyomában, s űzik, hajtják ide s tova. Ebből támad a nagy lárma és robogás, a mit itt a földön mennydörgésnek nevezünk. Minthogy pedig az ég jóval nagyobb, mint a mi földünk, hát elég hely van benne erre a hajszára, és így az is könnyen érthető, hogy a szörnyű zaj majd itt, majd amott hallható. Néha az angyalok az ejretneket üldözve oly messzire távoznak tőlünk, hogy a mennydörgést hónapokon át sem lehet hallani. Egyszer-másszor az is megtörténik, hogy 36*