Seite - 299 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1
Bild der Seite - 299 -
Text der Seite - 299 -
m
gondolni. Ez idő alatt az illetőnek egyszer sem szabad megmosakodnia, sem
pedig egy Miatyánkot elmondania. Az így szerzett Inclus egyúttal azzal
a tulajdonsággal is bír, hogy azt a pénzt, a melynek melléje teszik, magával
ragadja és a gazdája zsebébe varázsolja. Némely betegségek, pl. a Kolton
(lengyelfürt, zsidófürt, eirragra polonica, hajbetegség), vagy a Goáciec (szak-
gatás) szintén gonosz szellemek művei, melyek az ember testét megtámadják.
A lengyelfürt a haj becsapzódásával kezd mutatkozni, és rendesen csak annak
A dembnói fatemplom a sandeci kerületben.
a külső jele, hogy az illetőben a Gosciec tanyázik. Ha valaki az összetapadt
fürtöt szétfésülné, ezzel magára haragítaná a Gosciecet, és olyan borzasztó
szakgatást kapna minden tagjába, hogy akár belé is halhatna. Azért legjobb
a lengyelfürtöt békén hagyni és megvárni, míg magától eloszlik. Csak ilyenkor
szabad aztán lenyírni, még pedig teljesen derűit napon, déli időben. A lenyírt
fürtöt egy zacskóban a mellén viseli az illető egészen a legközelebbi nagy-
péntekig vagy nagyszombatig. Nagypénteken mocsárba lehet dobni, nagy-
szombaton pedig kecskefűz tövéhez elásni. De mind a két esetben valami
kis pénzt kell melléje a zacskóba dugni, avagy pálinkával meghinteni. Ezen
38*
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Galiczia (1), Band 19/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Galiczia (1)
- Band
- 19/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1898
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 472
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch