Seite - 322 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

322 Magassága két lábnyi, s már a szobába léptünkkor felénk áradt fűszereinek illata. A szélei körűi különféle alakocskákat lehetett látni : a tizenkét apostolt tésztából olyan szépen kiformálva, mintha csak meg akarnának szólalni; kivált a Judáson kellett sokat mulatnom. Emlékszik az én drága Salusiám arra a Gieíbatowski nevezetű úrra, arra a gyalázatos lókupeczre, a ki az én vemhes kanczámért cserében egy vak gebét sózott, a nyakamba, holott égre-földre esküdözött, hogy az állatnak nincsen egy mákszemnyi hibája se, és e közben megcsókolt a gazember! Nos hát szakasztott olyan rókavörös szakálla volt és épen olyan sáfrányszínű arcza, mint annak. Középütt állott az Üdvözítő Úr Jézus Krisztus, kezében zászlócskát tartva, fölötte pedig alig látható fonálon, a mely a szoba karos gyertyatartójáról függött le, egy angyal lebegett, épen úgy, mintha ép akkor szállt volna le az égből, s a szájából e szók jöttek ki : Resurrexit, sicut dixit, Alleluja ! A többi kalácsok is hasonló ábrázolatok valának. Köztük kivált a fürdőt ábrázoló tetszett nekem nagyon, a melynek a közepén fehér színmézzel telt medenczéből halacskák és esdeklő nymphák látszottak ki, Cupido pedig a nyilával czélba vette őket. De a szívük helyett a kis gonosz, Isten bocsá', a gyönyörű szemecskéikre czélzott, a melyeket a kezükkel szemérmesen védeni látszottak. Ez a munka igen művészi volt, s meg kell vallanom, hogy a legnagyobb uraknál sem láttam semmi hasonlót. A szokásos imádságok elmondása után most hozzá láttunk az Isten adományainak elköltéséhez. A hetman úr ő nagyméltósága, a ki, mint már említettem, igen jó kedvében volt, kikérte magának, hogy hagyják őt egészen a maga kényére. Mindenből csak keveset evett, bort pedig egyáltalán nem ivott, csupán sört, azt mondván: „Adná Isten, hogy ne is ismernők ez italt, a mely olyan sok rosznak az okozója!" E szavakra nemzetes Chroberski uram lángvörös lett, mert értésére adódott bennök, hogy mi nálunk, a mi mértéken túl van, nem szolgál senkinek sem becsületére, és ebben igaza is van a kegyelmes úrnak. Erre a hetman úr ő nagyméltósága mindenkit megkínált a szentelt tojásokkal és minden teketória nélkül a tisztes Ágnes kisasszonynál kezdte meg a kínálást, a ki szintén elpirúlt és szendén köszönetet mondván, evett belőle egy kevéskét. Mi többiek, mint Kedvességed gondolhatja, nagy tisztelettel vártunk mindaddig, a míg ő kegyelmessége, a hetman úr meg- engedte, hogy az asztalhoz lépjünk, a mi nem sokára meg is történt, mivel így szólott: „Élvezzétek, tisztelt urak, gazdánk bőkezűségét, de szerényen és tisztességgel". O maga azonban meghajtá magát és, miután Ágnes kisasszonyt megint homlokon csókolta, mint az előbb tevé, azt mondá neki, hogy jól