Seite - 326 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

326 mint második napján pár órán át égnek e tüzek, sót néha több napon is meg-meggyújtják őket. A legények rendesen egy-egy marék szalmát gyúj- tanak meg tüzüknél, és az égő csóvát hosszú pálczákra kötve, hadonáznak és idestova futkároznak vele, vagy a levegőbe dobják föl ; mások meg földre dobott zsúpkévéket gyújtván meg, azokat énekszó mellett átszökdösik. E máglyák gyújtásának Sobotki-zge tés (szombat-gyújtás) a neve, de ma már e szokás, melynek a leírása 1835-ből való, mind ritkább, holott hajdan egész Lengyelország-szerte el volt terjedve; sőt már Krakó környékén is kihalófélen van, némely helyütt pedig nem pünkösdkor, hanem Keresztelő Szent János napján (június 24) gyakorolják. E szokást a régi hagyományok búvárai különfélekép magyarázzák, de abban úgy szólván valamennyien megegyeznek, hogy pogány eredetű. Különben kétségtelen, hogy neve, a Sobotki\ egy származatú a sobota (szombat) szóval, ez pedig ez ünnep keresztény eredetére vall ; és a krakói nép is úgy tudja, hogy e tüzeket a Szentléleknek tüzes nyelvek alakjában történt pünkösdi megjelenése emlékére gyújtják. Továbbá az ezen alkalommal énekelt dalok sem kedveznek annak a föltevésnek, hogy e szokás pogánykori eredetű. Az űrnapját és annak nyolczadát, a mely sokszor a Szent Iván böjtjével esik egybe, vagy legalább e nap táján végződik, Lengyelországban is, mint másutt, a szokásos egyházi szertartásokkal és körmenetekkel ünneplik. A körmenetnél kis leányok virágot szórnak a szentséget vivő pap útjára, nagyobbacskák szent képeket visznek, s valamennyien menyasszonyi díszbe vannak öltözve. Asszonyok ily képeket nem vihetnek, s a leányok közül is csak szeplőtelen hírűek részesülhetnek e tisztességben. Szűzi tisztaságuk jelképe a fejüket ékítő koszorú, a melynek elvesztése a népies szólásmód szerint egy értelmű az ártatlanság elvesztésével. Ezzel a fölfogással kapcsolatos talán az a szokás is, a mely némely vidéken még ma is él, hogy t. i. a fiatal leányok, a falusi köznemesség leányait sem véve ki, illatos füvekből és virágokból font s különös ismertető jelekkel megjelölt kis koszorúkat (mindenik tizenkettőt) visznek a templomba, ott azokat az oltárra teszik, vagy a falra aggatják s ott hagyják egész úrnap nyolczadáig, a mikor a káplán megszenteli e koszorúkat, a melyeket aztán ki-ki haza visz. E koszorúk, azt hiszik, oltalmat nyújtanak a villámcsapás ellen s a marhát minden mételytől megvédik. Ezért a ház és az istállók ajtai fölé is oda függesztik őket. A Raba vidékén a vízbe fúltak fölkeresésére is használják e szentelt füzéreket. E czélra az ilyen koszorút rá illesztett gyertyácskával egy tálba teszik s aztán alkonyatkor vízre bocsátják.