Seite - 330 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

330 ékesítve, a kocsis nagyokat pattant az ostorával, a leányok pedig ezt éneklik útközben : „Koszorúnkat viszszük az Isten házába, Élői a lány sereg, az anyák nyomába. Nyugat felől szellő lebben az útunkra, — Legény, a templomba vidd a koszorúnkat. Ti meg szálljatok le a kocsiról, lányok, A templomba mi is menjünk be utánok." A templom előtt a búzakoszorút leveszik a kocsiról, s a leányokkal együtt érkezett legények egyike a fejére teszi és beviszi a templomba. Ezt kétfelől a koszorúleányok kisérik, hátúi pedig az asszonyok (az „anyák") következnek. A templomban annyi ilyen koszorú van, a hány nemesi birtok és egyéb jószág van a plébánia területén. A templomból haza menet így énekelnek a hajadonok : „Koszorúm csak volna, í Koszorúm csak volna, Rutából van fonva. ; Télizöldből fonva, Kinek adjam vajon? í Kinek adjam vajon? Te neked, galambom, j Jancsi, neked adom, Neked és nem másnak. \ Neked és nem másnak." Énekszóval térnek be az urasági lakba, a hol a földesúr a feleségével és gyermekeivel eléjök menve köszönti őket. Az a legény, a ki a koszorút vitte, vagy a leányok elseje, a koszorút a fején vive, egész kíséretével a háznép elébe lép. Majd újabb énekek következnek, a melyekben az uraságot, annak családját és gazdaságát dicsérik. A gazda átveszi a koszorút, meg- ajándékozza és meghívja a munkásokat a délutáni aratóünnepre, a melyre majdnem az egész falu megjelenik. Halottak napja . A városokban ilyenkor koszorúkat szokás vinni a sírokra, a melyeken e napon számtalan mécset gyújtanak. A faluk lakói ellenben sem koszorúkat nem tesznek a sírokra, sem lámpácskákat nem gyújtanak azokon. E helyett azonban miséket mondatnak a megholtak lelki üdveért és bőkezűen megajándékozzák a szegényeket. Mint a német, úgy a lengyel népnél is elterjedt az a hiedelem, hogy a tisztítóhelyen szenvedők lelkei e napon meglátogatják az élőket és éjfélkor a templomba mennek. Megholt papok mondják ilyenkor a misét, megholt gyermekek ministrálnak nekik, valamely megholt aggastyán csönget a gyűjtőperselylyel, és csupa megholt hívek imádkoznak az Isten házában. A ki elég bátor ilyenkor oda