Seite - 346 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1
Bild der Seite - 346 -
Text der Seite - 346 -
346
még a legügyesebb leányzót sem. A vőlegény házának a kerítése elé érve,
ott a rácsos kaput zárva találják, mire a leányok ezt a nótát kezdik rá:
„A kapucska bezárva, Kinyitni ki lesz serény,
Arany gyűrű a zára, Ha nem N., a vőlegény?"
A vőlegény ki is jön és kinyitja a rácsos kaput, de az udvarban a ház
ajtaja előtt megint csak megáll a lakodalmas nép, mert az is zárva van; most
tehát a vőlegény anyját kérik a leányok énekszóval, hogy bocsássa be őket.
Az anya ki is nyitja az ajtót, a nyoszolyóleányok pedig arra intik a meny-
asszonyt, hogy a jobb lábával lépje át a küszöböt s így Isten áldását vigye
be magával a házba.
Kézen fogva vezetik át a küszöbön és be a házba a menyasszonyt.
Ez alatt a vőlegény anyja már oda tette az asztalra a kenyeret és sót,
a vőlegény pedig az arájával háromszor megkerüli (balról jobbra menve)
az asztalt. A leányok előbb szidják a küszöböt, a mely olyan magas, hogy
az ember majd kitöri rajta a lábát, mikor átlépi, azután így énekelnek :
„Milyen vidám lesz, milyen vidám lesz ez a szobácska. hogy belé költözött,
hogy belé költözött egy tarka madárka".
Ez alatt a vőlegény megint az udvarnagynak adta át a menyasszonyát.
Az udvarnagy oda áll vele a zenészek elé s dalra kezd. Ezt elénekelvén és
a szobát a menyasszonynyal egyszer körűi tánczol ván, átadja őt a második
vőfélynek és így tovább valamennyinek, s mindenik énekel hozzá egy-egy
szokásos dalocskát s egyszer körűltánczolja az új menyecskével a szobát.
E dalok a földmíves nehéz munkáját, az élet gondjait, a menyasszonyra
majdan férjétől, még inkább pedig az anyósa részéről váró kellemetlenségeket
emlegetik. Az egyik vőfély tetteti magát, mintha nem tudna énekelni s végűi
hosszas gondolkodás után ezt énekli :
„Széna, szénácska, le vagy kaszálva,
Majd megforgat az N. (a menyasszony neve) villája.
Szénácska, beh nedves a föld alattad,
Az N. oly üde, akár a harmat."
Most a nyoszolyóleányok kerülnek sorra, kezdve a legidősebben egészen
a legifjabbig. A dalok, melyeket egymást fölváltva énekelnek, többnyire szépek
és megindítók. Majd a barátnőjüktől búcsúznak és a most már mindenkorra
oda veszett szabadságát siratják ; majd meg azt a reményüket hangoztatják,
hogy házas élete boldog lesz ; de e mellett a vőlegényt hol dicsérik, hol meg
csipkedő megjegyzésekkel boszantják. Mindez a menyasszonyt annyira meg-
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Galiczia (1), Band 19/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Galiczia (1)
- Band
- 19/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1898
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 472
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch