Seite - 347 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1
Bild der Seite - 347 -
Text der Seite - 347 -
347
hatja, hogy könyek szöknek a szemébe; erre az utolsó nyoszolyóleány e
szókkal vigasztalja : „Ne sírj, ne sajnáld a koszorúdat, mondass inkább egy
misét az Úrnak; az Ö kegyelmébe ajánld magadat és az édesanyádat, s élted
fogytáig maradj minden bajtól óva!44
Ezen szavak éneklése és az utolsó körtáncz alatt a vőfélyek ugyancsak
ügyelnek az ajtóra és ablakokra, hogy azokon át a fóköt'ó-föltevés elől szökni
igyekvő menyasszony valahogy el ne illanjon. Az udvarnagynak van rá
gondja, hogy az utolsó nyoszolyóleány kezéből az övébe kerüljön, a második
vőfély pedig ezen közben már oda készítette a székecskét a szoba közepére.
A menyasszony kiszabadítja magát, a zsámolyt kétszer, háromszor is fellöki ;
de végre az udvarnagy maga ül a székecskére s a helyettese segítségével a
térdeire ülteti a menyasszonyt. Mikor így végre lefogták, a nyoszolyóleányok
a következő énekkel indítják meg a főkö tő-föl tevés szertartását :
„Már most el kell, édes N.-em, már most el kell menned,
A kontyodra, a kontyodra főkötőt kell tenned!
Szól a kakuk az erdőben,
N.-nek hull a könye bőven;
Kakuk szólott számtalanszor,
N. sír a boldogságtól,
Kakuk végre elhallgatott;
Hát neked az Úr mit adott?
Legszebb ajándékát adta néked,
Erdei madárnak szép zöld rétet."
A legidősb nászasszony, a starostné, most az új asszonyhoz lép, leveszi
a fejdíszét s főkötőt akar tenni a helyére. Némely vidéken a menyasszonynak
ilyenkor levágják a hajfonatát és a főkötőbe teszik. A lasowiakoknál azonban
ez nem szokás. Itt a starostné fölemeli a menyasszony varkocsát, és mindenkép
rá igyekszik tenni a fejére a chemelká t, vagyis egy faabroncsot, a mely köré
a hajfonatot csavarják, és fölébe teszik a fehérítetlen czérnából készült főkötőt.
Csakhogy mielőtt ez sikerülne, addig a menyasszony több ilyen abroncsot
összetör, és a starostné nem is boldogúlna véle, ha kérésérQ a vőfélyek a
menyasszony karjait le nem fognák. A főkötőre végűi a starostné olyan fehér
kendőt borít, a milyet az asszonyok viselnek, és ezzel véget ér a főkötő-
föltevés szertartása. Az első vőfély ugyan azzal csúfolódik, hogy a nászasszony
ferdén tette föl a menyasszony főkötőjét ; de a nászasszony ezzel nem sokat
törődik, és azzal vág vissza, hogy a menyasszony azért mégis csak asszony,
44*
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Galiczia (1), Band 19/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Galiczia (1)
- Band
- 19/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1898
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 472
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch