Seite - 348 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

348 a kinek a vőlegény az ura. Majd a menyasszonynyal a zenészek elé áll és énekszóval elmondja, hogy a vásáron volt, a hol üsző-borjacskát vett, és kérdi, nem akadna-e valaki, a ki megvenné tőle? Ez tehát ugyanannak a tréfás színjátéknak az ismétlése, a mivel a menyasszony kikérése kezdődött. Vevőnek a vőlegény jelentkezik, a kinek a starostné a menyasszonyt át is adja, hogy mielőtt az árát kifizetné, „körűivezesse44. A vőlegény tánczolni akar a párjával, de ez sántának és félszeműnek tetteti magát. A vőlegény ezt látván, kijelenti, hogy ilyen csodát nem vehet meg ; a starostné ellenben nagy haraggal támad rá, hogy miként találhat ki ilyen kifogást, és kikapja a kezéből a menyasszonyt, tánczba indúl vele, mi közben így énekel: „Se nem sánta, se nem vak, ugrik mint a kecskebak44. S valóban, nem is látszik most a menyasszonyon semmi hiba. A vőlegény szívesen tánczolna is most már vele, de erre megint az előbbi játék ismétlődik; csak a harmadik kísérletre tánczol vele a menyasszony annak rendje szerint. Miután így meggyőződött róla, hogy életepárjának semmi baja sincs, így szól: „Nos hát, nem bánom, kifizetem44. Erre valami italfélét vesz elő, s legelőször a nászasszonyt kinálja meg vele, utána pedig az egész vendégsereget. A menyasszony anyja ez alatt föladta a vacsorát, miközben az első vőfély úgy tesz, mintha az életfával (bokrétás vesszővel) ki akarná söpörni a szobának minden zugát, azután pedig leoldja róla a krajkát (övet) és a szalagot ; az övet magának tartja meg, a szalagot pedig helyette- sének, a második vőfélynek adja, a vesszőt meg az új párnak. Ezek térd- karolással mondanak érte köszönetet és a vesszőt elteszik a családi ereklyék közé. A vacsoránál már az iíjú asszony végzi a háziasszonyi tisztet; és ezzel véget is ér a lakodalom, minthogy a zenészek már úgysem akarnak játszani, nem lévén kötelesek csak a főkötő-föltevésig szolgálni. Másnap, a ki még győzi, megjelenik még egy utólakomára, és déltájig ott mulat, csakhogy ekkor már zene nélkül, minthogy a zenészeket a vőlegény már elvitte magával. A mint mondani szokás: „Fenékig ürítik a hordókat, a nászasszonyok az utolsóig megeszik a kolbászokat, a leányok a maradékokat, a násznagyok a csontokon rágódnak, a balga fiatalságnak pedig nehéz a feje44. Búcsúk., A lengyel nép az év bizonyos napjain különféle csodatételekről vagy búcsúikról nevezetes helyekre szokott zarándokolni. Ilyen majdnem minden kerületben van. A közelebb fekvő helyekre, zászlókat és szent képeket vive, gyalog szokott menni a nép, többnyire papjának a vezetése alatt; a távolabbi és híresebb búcsújáró helyekre pedig, milyenek Galicziában Lezajsk és a Kalwaria Zebrzydowska, a lengyel királyságban pedig Cz^stochowa,