Seite - 354 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

354 „Juhocskáim föl, föl, kosok maradhattok, Rudowi legények, lőcslábúak vagytok ; Hátra felé kajla mindnek a két lába, Elől puhos, úgy megy tánczra a korcsmába." A tartalmuk e dalocskáknak ép oly változatos, mint maga az élet. Olyanok azok, mint a tiszta víztükör, melyben a föld népe a maga teljes képmását, az egész lelkét híven megpillanthatja minden örömével és bánatával, gondjával és bajával, melyben mindaz benne van, a mit szeret és gyűlöl, a mit remél és óhajt, ép úgy, mint a mit el szeretne kerülni. Az anya bölcsőben fekvő kisdedét így altatgatja : „Csicsí, baba, csicsí, tente szívecském, Ha nem akarsz verést, aludj szépecskén; Aludj, lelkem, aludj, nőjj meg nagyra, szépre, Hogy a libuskákat kihajthasd a rétre." A legelőn így ingerkedik a pásztor : „Harmatos fűbe ne hajtsd, juhászné, a nyájad, a nyájad, Nedves lesz tőle, meglátod, nedves a lábad, a lábad! Ökreid ne hajtsd, ne hajtsd a rétre utánam, utánam, Tiéddel együtt úgy sem legelhet a nyájam, a nyájam." A szerelmes legény kitörő érzelmét tolmácsolja e dalocska: „Bogárszemü lányka, édes kedvesem, Majd kiugrik érted, úgy ver a szívem." A szerelmében boldog leány így dicsekszik : „Csillagok sorában a hold szépen ragyog, Tetszem a legénynek, habár szép nem vagyok." A szántó, mikor elunja magát a reggelire való várakozásban, ekként sóhajt föl : „Istenem, jó istenem ! Fürjecske kergeti, — Kis pacsirta szánt velem, Hej! Hol a reggeli!" A katonasorba kerülő legény bizony nehéz szívvel gondol a válásra : „Császárom, császárom, ne vígy háborúba, Mert anyáink sírnak mély gyászba borúivá." De ha már egyszer besorozták, duhaj kedve támad : „Húzzátok, húzzátok a krakói nótát, Ulánusnak viszik el az apám fiát, Tegnap ulánusnak, ma meg bakancsosnak, Húzzátok, húzzátok, ha már besoroznak."