Seite - 370 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

370 is megkerülik á kört ; de a táncz minden változásánál a tánczosok valamelyi- kének a pusztán hallás után játszó zenészek számára elő kell énekelnie a kivánt dallamot. Az olyan tánczrendező, a ki más nem egy lakodalmon vezetett s a mint mondani szokás: „nem egy kályhában sült kenyérből evett", többnyire a következő sorrend szerint parancsolja a tánczokat : polonaise, mazur, obertas, krakowiak. „Nem ismerek tánczot, — írja egy franczia utazó, a ki 1645 táján járt Lengyelországban, — a mely annyi kedvességet, méltóságot és bájt egyesítene magában, mint a polonaise. Ez talán az egyetlen táncz, a mely a legtisztesebb személyekhez, még fejedelmekhez is, és a lovagi öltözethez a legjobban illik. E táncz telve költőiséggel és nemzeti sajátszerűséggel, a mely leginkább ünnepélyes méltóságában mutatkozik. Nem tombol benne hevesebb szenvedély, hanem inkább olyan, mint valami ünnepi díszmenet." S ilyen is maradt a polonaise egészen a mai napig, és ugyanaz a komoly méltóság jellemzi a népnél is, a mely, ha kevesebb művésziességgel is, de szintén tánczolja. Csak az a kár, hogy ma már a falusi népnél mind jobban feledésbe kezd menni annyira, hogy, a hol nincs meg a kijelölt helye a lakodalmi szertartások keretében, mint pl. a lasowiakoknál, ott már 4 nevét is alig ismerik és puszta értelmetlen sétálgatás lett belőle, a mivel két táncz közt pihenőt tartanak, vagy a táncz kezdete előtt járják. „A mazurban, — úgy mond egy hozzáértő, — a táncz minden alap- eleme megvan. Kivált sok van benne a harczias délczegségből. Már a lépése igen kifejezően utánozza a paripáját ficzánkoltató lovast; a lábbal való dobogás is a türelmetlenül toporzékoló paripát juttatja eszünkbe; a „hotubiec" (vagyis a tánezosnak, avagy a tánezospárnak hangos bokázással önmaga körűi való megfordulása) a ló sarkantyúzását jelzi ; a tánezosnak élénk, inkább szökellő, mint csoszogó lépése majd a vágtatást, majd az ügetést, majd a lépésben járást utánozza. A fej mozgatás is a ló ide-oda fordítását ábrázolja. A lovas hol ügyesen forgolódik, hol meg sebes nyargalása közben hirtelen megáll s összeüti csizmája patkós sarkait. A legény, a ki jobbjával könnyedén ragadja magával a balkezénél fogva vitt leányt, épen úgy száguld vele, mintha lóháton szöktetné meg. A leány ellenben kissé visszahúzódik tőle, mintegy a nőink természetével járó szemérmes tartózkodást fejezvén ki a szerelmi kettősben. Végűi nem épen sokáig tartó futás után a lovagja derékon kapja s véle pörgettyűként körűiforogva, csattogó bokázással fejezi be hirtelen a tánczot." A mazur és a krakói paraszt nép mazurtánczában csak a körben forgás,