Seite - 372 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

372 lőtték volna ki, s mindketten heves rohanással egymás karjaiba borúinak. Alig hasonlítható valami ahhoz a hévhez és valósággal őrjöngő szenvedélyes- séghez, a melylyel e táncz a szerelmi élet örök regényét kifejezi." Ugyanez a regény, csakhogy a lovag-ember előkelőbb formáiba öltöz- tetve, fejeződik ki a polonaise-ben és a mazurban, valamint a krakowiakban és az obertasban is. Csak a „zsiványtáncztt-ban nincsen nyoma sem a szerelmi regénynek. Ezt csak férfiak tánczolják. Mindenik egymás után kiáll a középre sorban s előbb letűzi a földbe „ciupaga" nevű fokosát, a lengyel parasztok szokott módjára elénekli a zenészeknek a maga nótáját s e közben rá kezd a „kis táncz tt-ra. Egymásután valamennyien beálltak a körbe, s ekkor az előbbi szerző szerint „olyan őrjöngő tánczolás következik, mintha valamennyi- nek elment volna az esze, és az egészet összetartó egységes ütem határain belül kiki a maga kedve és heve szerint rögtönzi igen változatos mozdulatait és ugrásait. Itt egy szelíd, nyurga, szőke fiú előbb szorosan összeillesztve a lábszárait, csípőre tett kezekkel nagyot szökik állóhelyéből s azután meredten oldalvást esik úgy elnyújtózva, mint egy óriási szeg. Amott meg az a vörös képű vaskos ficzkó, a kinek az arczárói csak úgy csurog a veríték, ölnyi magasat ugrik, fölhúzza a térdeit, szöktében egyet csap kezeivel a bokáin s nagy dobbanással a földre toppan. Amaz egy helyben szörnyű finom kecses- séggel tipeg előre hajolva, mintha a saját lábai szépségében gyönyörködnék. Más meg oly vad tombolással rúgja a padlót, mintha ki akarná lyukasztani, vagy a sarkait akarná rajta szétzúzni. Ez a teste egész súlyával leguggol a földre, hogy aztán hirtelen fölpattanjon, mint egy rakéta. Az egyik őrülten révedező szemekkel tekint a semmibe, a haja égnek áll, majd a szemeit dörzsöli és a feje fölött hadonáz, szóval egészen úgy viselkedik, mintha a mámor elvette volna az eszét; a lábai egészen a tudtán és akaratán kivűl látszanak ideges remegésben ide s tova rángatódzni. Valamennyi ordít, rán- czigálja egymást, toporzékol, hányja-veti a kezét-lábát, s az egész csoport olyan, mint egy őrölt sebességgel forgó keréknek a küllői. Majd kissé csön- desedik a zene, mire a tánezolók mozdúlatai is meglassúlnak ; kezökbe kapják a fokosaikat, magasra emelve összeakasztják azok kampóit s lassú körtánezot járnak, mintha pihenni akarnának. De a hegedűs hirtelen összehúzza csontos homlokán ereszként kiálló bozontos szemöldökeit, álla alá kapja a hegedűjét, s még vadabb ütemben húzza, mint elébb, mire a tánezolók csoportja még féktelenebbűl kezd tombolni és őrjöngeni. Kezeik s lábaik veszettül hadonáz- nak a levegőben, a fokosok aczélja szikrát szór, s mindez egy őrült forgataggá