Seite - 392 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

392 látható. A kapu mellett fából készült závárral (zásuw) zárható kisebb ajtó (firtka) nyílik. A ház melletti konyhakertbe az udvarból egy alacsony sövényen (pereláz) keresztül juthatni, a melyen innen és túl kövek vagy fatuskók vannak, hogy a két czövek közötti kerítésen könnyebben át lehessen lépni. A kertben néhány silányabb fajú gyümölcsfán kivűl itt-ott egy pár legegyszerűbb szerkezetű méhkast is látni. A kunyhó keleti ablaka előtt egy kis virágos kert díszlik. Az udvart kerítés választja el a csűr előtti tértől (humnó'), a melyen rendesen a szérű (tik) is van. A kelet-galicziai kisebb városok nem igen különböznek a falvaktól. Legfölebb egy-egy szatócsbolt mutatja, hogy a földmívelő népen kivűl másféle lakosuk is van. Érdekesebb és sajátszerűbb már a kelet-galicziai nagyobb városok képe. Ezekben a belvárost és a fő teret rendesen zsidók lakják, s e városrésznek igen eredeti az arczúlata. Ellenben a külvárosok teljesen falusias színezetűek, s ezekben lakik a földmívelő vagy iparűző keresztény elem. A Bug- és Styr-menti erdős rónaságon a paraszttelkeket rendesen czövekekből rótt kerítés veszi körűi; a házikók itt többnyire nagyobbak, mint a podoliaiak, s fagerendákból építvék és szalmafödelűek. Némely tájakon, pl. Sokaiban, a hol fazekasipart is űznek, jobb módú parasztoknál jellemző díszítésű cserépkályhákat láthatni. A Dniester-menti lakóknál a kunyhókat rendesen agyagvakolatú sövény falakból építik és kákával födik. A Bug- és Styr-vidéki alföld lakói csak kevés homokos földdel és a folyók mentén elterülő tőzeges rétekkel bírván, kenyerüket jórészt favágással, vagy szén- és kátrányégetéssel keresik; a San- és a Dniester-vidék népe pedig halászattal és tutajozással foglalkozik. De már a podoliaiak főkép föld- mívelők, híven azon közmondásukhoz, a mely szerint : „Nerná to remisió, jak lemisz ta czeresló " (azaz : legjobb szerszám az ekevas, vagyis legjobb mesterség a földmívelés). Mellesleg azért kézművességgel is foglalkoznak, a mennyire azt épen a gazdaságuk körében értékesíthetik. A legszükségesebb szerszámaikat ugyanis maguk készítik, vagy legalább javítgatják. De egészen sajátos háziiparuk terén is nagyon derék munkát végeznek, sőt újabb időben mindinkább hódolnak annak a másik közmondásnak, a mely azt tartja, hogy: V U remisnyká zolotá ruká u (kézmívesnek arany a keze). A hegylakók, kivált a huculok tanyái nagyon különböznek a kelet- galicziaiak lakóhelyeitől. A szűk völgyekben, vagy kevésbbé meredek lejtőkön álló hucul falvak többnyire elég népesek ugyan, de majorjaik jó távol, gyakran félórányira is vannak egymástól, és gyümölcsös kertek, legelők,