Seite - 427 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

427 egészen a XVIII. századig lefolyt életét, a kozákoknak a törökök és tatárok elleni harczait, a rabságba került hadifoglyok keserves sorsát, továbbá a kozákoknak Lengyel- és Oroszország elleni hadjáratait foglalják magukban. A szó valódi értelmében vett költői krónikái ezek a nép életének, minden regeszerű és a képzelem csapongásából eredhető túlzás nélkül, egyszerűen és az igazsághoz híven adván elő az eseményeket azok részleteivel egyetemben. Költői színezetük mellett a dúmákban mindig valamely határozott történelmi eseményről vagy ismert történelmi személyről van szó. E valószerűség azon- ban nem zárja ki a költői érzés melegét, a mely vetekedik a lyrai dalokéval, és nem ritkán kiváló szépségével tűnik ki, a miért is a dúmák a szláv nép- költés legszebb termékei közé sorolandók. A természet iránti élénk szeretet a dúmákat számos képpel díszíti föl, melyek annál világosabban emelik ki és színezik a költemény tulajdonképeni tárgyát. A dúmákban különben is minden részlet oly közel jár a valósághoz, hogy önkénytelenül is fölkelti úgy a kobzosnak, mint hallgatóinak legélénkebb részvétét, $ ebből érthető, hogy a dúmák mindúntalan át-átcsapnak az érzelmes lyrai és igen gyakran a drámai előadásbaj s egyáltalában híjával vannak a valódi epikai nyugodtság- nak, a mint hogy a népköltésben különben sem lehet a széptani elméletek szerint szigorúan különválasztani a lyrát és eposzt. A történelmi népénekeket a kobzosok, a kik azokat bandúrájuk kísé- retében előadták, nyomban azon történelmi események megtörténte után szerzették, a melyek őket énekmondásra indították. Ezt nemcsak más irodalmak hasonló eredetű és természetű költeményeiből következtethetjük, hanem maguk a rutén dúmák is elárúlják. Ilyen dúmákat költöttek maguk a hadi fogságba vagy rabszolgaságba került szegény rabok, a kik török gályákon vagy börtönökben sanyarogtak, és e panaszdalok szolgáltak nekik imádságul, a mi nem egy ily költemény záradékából kitetszik. Egy egykorú krónikából tudjuk, hogy Chmelnyckij Tymosz menyasszonya (Domna Rosanda) hajának befonása közben dúmákat énekeltetett magának. Állítólag Chmelnickij Mohdan is költött egy dalt a szerencsétlen bibiczről (czdjka), melynek allegoriai köntösében Ukraina sorsát panaszolja. A történelmi énekek szerzői tehát kétségkívül legalább részben szereplő személyek is voltak a múlt ama véres tragédiáiban ; erre mutatnak már a csaták és hőstettek részletes leírásai, melyek csak az általuk mélyen megindított lélek bensejéből fakadhattak. A koboz vagy bandúra különben nemcsak a hegedősnek, hanem a kozák népszövetség legelőbbkelő embereinek 54*