Seite - 429 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

429 Vagy űj bilincsbe ver ádáz ellenségünk." A legifjabb fitestvér Esdő szóval újra kér : „Ha már nem visztek el innen maga- < tokkal, Legyetek irántam annyi irgalommal, S paripáitokról egy kissé leszállva, Ássátok meg sírom itt e rideg pusztán, ; Abba temessétek testemet el aztán, Hogy ragadozóknak ne legyek prédája ! " Szólt a másik közbevágva, S ilyen szóra nyílt a szája : „Hallatlan kívánság, hogy én ontsam véred, Megöljelek én, a te édes testvéred ? S hogy a dárdám hegye Eleted elvegye!" „Ha így nem akartok elbúcsúzni tőlem, Akkor még csak az az egyetlen kérel- mem, Messetek az útszél tüskés cserjéiről Egy-egy marék gallyat s időről-időre Szórjatok belőle nekem nyomjelzőül, A mint vágtattok majd az úton előre." S a kettő tovább Fut a síkon át. A második testvér szívétől késztetve Időr ül-időre Lovárúl le-leszökve Egy-egy gallyat szakít és vet le, Mely öcscsüket nyomukra vezesse. De a mint Muravsk mellett haladnak, Nyoma sincs többé tüskebokornak. Erre a kisebb ellágyult szívvél, ruháit tépve, Nyomjelzőül az útra szórja szélylyel. A legifjabb ezalatt, Hogy a kért nyom elmaradt, S helyettük a poros Úton csupa piros Rongyot talál, így jajdúl fel : „Ó, mi lett két testvéremmel ? Míg én a bokorba* pihentem, Talán ők mind a ketten Halál martaléki lettek, Elérettek, megölettek ! S ha meghaltak, Ellenkéztől elhullottak : Isten engem Legalább addig éltessen, Hogy őket elérjem, S a puszta földjén eltemessem." De három ádáz ellenfél Szüntelen nyomába kél : Éhség, szomj és hideg szél, Mely a pusztán át szörnyen süvölt, — S szegény kozák elvégre összetört. „Két testvéremet eléggé kerestem, Pihenni vágyik elkínzott testem." Most egy dombhoz érve Leül annak tetejébe. Sasok szálltak épen arra, A kozákot nézik sorra. ( ) is visszanézi őket, S szól hozzájuk : „Szürke szárnyas Jó vendégek, üdvözöllek, Hogy így mellém telepedtek. Még egy sóvár pillantással Hadd búcsúzom a világtól; Aztán jertek, homlokomból Ássátok ki mindkét szemem, Ragadjátok szét a testem !" Szólt, s egy óra elmúltával Lelke az irgalmas Istenhez szárnyal. Sasok jöttek, velejét kivájták; Ragadozó madár sokféle fajtája Sárgúló csontjait mohón töri, rágja. Majd csapatostúl Rohan rá zordúl A vérszomjú ordas. S a hullát szélylyel marczangolva, Oszlik a szörnyű csorda A tüskés bozótba. Rémséges üvöltés veri fel az éjet,