Seite - 439 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

439 A rutén népet ért szerencsétlen viszontagságok mellett is jókora számmal maradtak fönn az olyan tréfás és metsző élű történetkék e nemzetiség hagyo- mányai között, a melyek maró gútiynyal támadják és ostorozzák mindazt, a mi e nép gondolkodásával és akaratával ellenkezik. A népiéleknek ezen és egyéb alkotásai, mint a népdalon és mondán kivűl a közmondások és találós- mesék is, szintén becses forrásai a nép világnézetének és bölcselkedésének, és egyúttal annak is bizonyítékai, hogy a szellemi világosság sugarai oda is elhatolnak, a hová a tulajdonképeni felvilágosodás még el nem jutott. Az örmények. Az 1820-ik év tavaszán a Velencze melletti San Lazzaro sziget mechi- tarista kolostorának egy tudós szerzetese, Minas Pysyschkiánz, tanulmányútat tett Lengyelországban. 1830-ban megjelent útleírásában, melynek a czíme rDschanabharhortutiún i Lehastán jew hails gochmánz pnagiáíys i hajgazánz serelóz i nachniáz Ani kachakín" (Lengyelországba és egyéb vidékekre való útazás, melyeket az ősrégi Ani városból eredő örmények laknak), útazásának czéljáúl azt tűzi ki, hogy történelmi forrásokból és személyes tapasztalataiból földerítse történetét és népéletét, múltját és jelenét azoknak az örményeknek, a kik már a XI. században, tehát kevéssel Ani város elpusztúlása után menekültek Lengyelországba s ott vendégszerető fogadtatásra találtak. Meg akart győződni az örmény néptörzs ez idegenbe került hajtásának szívós ellenálló erejéről és nemzeti öntudatának mértékéről, nemkülönben arról, vajon népe, mely Ázsiában mint a nyugati műveltség teijesztője oly dicső föladatot végzett, elég kitartással őrzi-e itt ellenkező irányú haladásában, keletről nyugatra jutva s itt századokon át megtelepedve, a maga sajátszerű keleti jellemvonásait. Minas Pysyschkiánz, a ki nevét a hangzatosabb és előbbkelő „de Medicisu-re szereti fordítani, figyelmes és tudós útazó. Könyvekről és kéz- iratokról ad hírt, s meglepő tudósítást közöl Lembergben nyomtatott örmény zsoltárokról és orvosi könyvekről ; félig elmállott sírkövek és emléktáblák feliratait betűzgeti és fejti meg, rendbe szedi a történelmi események évszámait és összefoglaló áttekintést ad az elmúlt dolgokról. De a hol a maga korának állapotáról és az örmény népéletről kellene szólnia, ott szűkszavúvá és szinte kedvetlenné teszi a kevés följegyezni való. Csak úgy sebtében említi, hogy jelenleg Lembergben száznál alig több örmény család található, a kik különben