Seite - 442 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

iii A „lembergi ôrfnények régi jogàM I. Zsigmond kirâly erôsitette tneg 1519-ben egy latin forditâs alapjân. Jogtôrténclmi szempontböl ugyan kevésbbé, de annal érdekesebb e tôrvénykônyv mûveltségtôrténelmi tekin- tetben. Minden szigorübb rendszer nélkûl elegvûlnek benne ö-testamentomi és keresztény, sajâtosan ôrmény és egyetemes euröpai fôlfogâsok, polgâri és buntetôjogi hatârozmânyok meglehetôs tarkàn ôssze-visszahânyva. Az ôrmény népjellemnek kcreskedô, vagy jobban mondva pénzhajhâszô hajlamâra vall mindjârt a bevezetô fejezet, mely a fànos ôrmény kiràlytôl elrendelt vasâmapi munkaszünetröl és a vasârnap megszentelésérôl igen jellemzôen intézkedik. A mezci kârokért, egy megsebzett ôkôrért vagy egv ellopott borjuért jârô bfrsâgokat âltalàban a becslés szerinti értékhez mérten szabjâk meg; ha ellenben egy ôrmény valamely fajabelit megôl, a tôrvény ugyan elméletben elismeri, hogy az emberi vér fôlbecsûlhetetlen és igy kiontâsâért a pénzbûntetcs jôformân erkôlcstelen,- mindazonâltal a bûnôs mégis fizessen 365 arany forintot, még pedig „azon bôlcs oknâl fogva", mivel az emberi test 365 tagbôl all, és az évnek is ugyanennyi napja van; ilyen „rendkiviïl szigorii " bûntetés különben mâr azért is jogos, hogy az emberi élet biztonsâga jobban meg legyen oltalmazva; ôrmények és „ keresztények " kôzôtt elôfordulô gyilkossâg esetében az âltalânos tôrvények érvényesek. Az ôrmény tôrvényszék, a „huz", a mclv a lembergi érseki palotâban volt, tizenkét, tôbbnyire életfogytig vâlasztott biröböl ¿illott a legidôsb elnôklete alatt. Kisebb ôrmény kôzségekben, a hol kétségtelenûl ugyanezen tôrvény szerint itéltek, hat. vagy mint Jazlowieeben, négy birôval is beérték. Az ôrmény tôrvényszékek (tadardn) egész a XVIII. szâzadig fônmaradtak ; 1736-ban ügy ezeket, mint az ôrmények egyéb kivâltsâgait még egyszer megerôsitették, 1784-ben azonban Lembergben végleg fôloszlattâk és teen- dôiket a vârosi hatôsâgra ruhâztâk. Mär Jagietto Ulâszlô alatt sajat vârosrészt kaptak az ôrmények Lemberg- ben kôzel a belväroshoz. Innen indûltak ki jôl szervezett és erôsen fôlfegyver- kezett karavânjaik a Keletre a vitéz és okos karavân-basa vezetése alatt, a kinek sok e veszélylyel jàrô fôladat rendes foglalkozâsa volt. Ide tértek vissza azokkal a csillogô-villogô, tarka-barka drâgasâgokkal dùsan megrakodva, a melyeket Keleten ôsszevâsâroltak ; itt teritették ki ärüs boltjaikban az azûr-kék nyiratlan bârsonyt, a zôld damasztot, a karmazsin-piros aranyrojti'i „tabin"-t, a szép mintâzatû selyem mukadim-ôveket, tôrôk sâlokat és csam- leteket, szattyân-bôrôket és mohair-szôveteket, — mindezt azon ûdén és a