Seite - 447 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

447 létesítettek az Amstel partjain. Csupán a Szent Antalról nevczett szegények- iskolájának egy húsvéti báránynyal díszített szerény márvány-tábláján beszéli még ma is a folírat, hogy cz az épúlet valamikor, az Ormény idószámítás szerint 1198-ban, a mienk szerint 1749-bcn állított órmény templom volt, melyet az ideiglenesen Galicziában is megtelepúlt Owanes Minas emeltetett. Alkotásának emlékére álljon itt jelenleg a San Lazzaro szigeten örzött kép- másának lenyomata, a mely mint viselet-kép is érdekes. Dél-Tirolnak a ma már nagyon gyérüló ladin népecskében megvan a maga felötlö néprajzi külonlegessége. A ki a grödeni völgy mesés szépségú sikátorában a szcszélyes alakzatú dolomit hegyek lábánál járva, a Lionardo da Vinci tájképeihez hasonló vidékben gyönyörködik, egyszerre csak egészen más sajátságú szokásokat vesz észre és igen különösen hangzó nyelvet hall. A nagy szakállú férfiak ép olyan napsütött és becsúletes-jó képúek, a festeni való csinos leányok ép olyan erényesek és derúlt tekintetúek, mint az itt faragott Szent Józsefek és Madonnák. Ha nem ilven költöi bájjal is, de azért szintén bizonyos eredeti tájképi színezettel lep meg bennünket a Czeremosz melletti Kuty városka a monarchia legszélén, Galiczia legkeletibb zugában. Ez Galicziának a grödeni völgye, afiele néprajzi csecse-becse, egy picziny darabkája Keletnek. Kuty ormény-katholikus kozség ma mintegy 1.200 lelket számlál. Lakóinak szláv és oláh elemekkel már erósen kevert szavait 1886-ban gyújtotte össze dr. Hanusz tanár. Azonban nem ismerek népet, melynek az arczúlatát a rajzón, és nyelvét a nyomtatott betú olyan tókéletlenúl ábrázolná, mint ezét a maroknyi orménységét. Ha elnézi az ember, a mint földszintes tiszta házaik födött tornáczain kezeiket osszekúlesolva és szemüket félig lehúnyva arról a boldog országról álmodoznak, a hol filiert vetve „vörös" aranyat lehet aratni: kozonséges tétlenúl révedezo keletieknek tarthatná óket. De ha egyszer az útcza kozepén csoportba verödve negyed órákig ránczigálják és czibálják egymást jobb kezüknél fogva, hogy valami nevetségesen csekély üzletet kössenek, akkor bezzeg kimeresztik hosszú pilláktól árnyalt nagy szemeiket, melyeknek elöbb lomha álmossága hirtelen ragyogó, erélyes, szinte szúró fényben csillan fol. Beszédük, mely esak az imént olyan lustán és immel-ámmal eredt ki a fogaik kózúl, egyszerre egymást kergetó sziszegó hangokban csörtet rohanó hegyi patakhoz hasonlón a hörgö torokhangokon át, s már a mindig erösen megnyomott hosszú végszótagok is sajátszerúen szökello j el lernet adnak e hadaró beszédnek, melyból az ember eleinte csupa