Seite - 460 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

460 kipéldâzni cz a vaskos, nehézkes és kôzômbôs alaprôl hirtelen, minden âtmenet nélkiil, mintegy epés hevességgcl follobbanô tôrekvés, akârcsak a piszkos uzleti kônyvek, elsârgûlt jegyzetek és szâmlâk, az évek sorân ât valô uzér- kedés, alkudozâs és szâmolgatâs e néma tanui kôzûl hirtelen nekiszabadûlt és merészen csapongô ôrmény képzelem. Ilyenféle hâzak még néhâny évvcl ezelôtt nagyobb szâmmal voltak Sniatyn vâroskâban. Az alakokkal valô diszitést kevéssé kedvcli az ôrmény mûizlés ; az evangelistàk âbrâzolâsai, mclyek szâmos lengyelorszâgi evangeliariumban lâthatôk, bâgyadt utânzatai az egyetemes bizanczi mintâknak. Annal eredetibb és sajâtszerûbb az igazi ôrmény diszitmény; erre vonatkozô rajzunk a velenczei San Lazzaro-kolostor egy evangeliariumàbôl valô, mely a XVII. szâzadban Lengyelorszâgban készûlt. A nevezett velenczei kolostorban, valamint a béesi mechitaristâkéban és a krakôi Czartoryski-féle mûzeumban tôbb ilyen lengyel- orszâgi képes ôrmény kodex lâthatô; a legszebbek azonban kétségkivûl a pârisi Bibliothèque nationa/e-ban vannak. Az ôrmény diszitmény szerves tagoltsâgâval és hatârozott szerkezetével nagyon szépen kivâlik a gerincztelen bizanczi ékitmények kôzûl, melyek alant gilisztaszeru csavarodâsaikkal egész értelmetlenûl végzôdnek. Mâr jôval kevésbbé tetszetôsek a kezdôbetûk, melyek- nek indii és levelei kôzôtt madarak és halak furesa târsasâga bukfenczez évszâzadok ôta ismétlôdô hagyomânyos mesterkedéssel ; mert mindeg, még oly agvafiirt ôtletességûk is csak alig tudja elleplezni igazi eredetûket, a mely nem egyéb, mint zavaros és félénk kapkodâs a keleti, vagyis pusztân vonal- diszitményu, és a nyugati, vagyis alakokbôl allô elemek kôzôtt. Ez elvétve fôl-fôlbukkanô enyelgô jâtéknak még csak megjârja; ha azonban a XVI. szâzadban keletkezett lengyelorszâgi evangeliarium szeszélyesen ôssze-vissza csavarodô diszitményeit vonalrôl-vonalra ott lâtjuk mâr egy 1375-bôl valô ôrményorszâgi kéziratban : akkor csak nyilvân valô, hogy a bizanczi tôrzsnek ôrmény âga is ugyanolyan hamar merev élettelenségre jutott, mint a tôve. Mindkettônek a tovâbbi sorsa is kôzôs, s mindkettô kôrûlbelûl ugyanabban az idôben is pusztul el; egyszeire kôrhadnak el, a mikor a barokk izlés âradata a talajt, melyen elôbb oly szépen viriiltak, egészségtelen mocsârral ônti el. A XVII. szâzad elején ugyan még nem egy szép karcsu vonaldiszt csempész- nek ât az evangeliariumokbôl a sirkôvekre, de lassanként ezek is kivesznek a fôliratok ôrmény betuivel egyûtt; a karcsu keleti vonalak mind jobban kiôblôsôdnek, és a diszitmény e téren is mindinkâbb durva, pôffeszkedô nehézkességbe téved.