Seite - 501 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

501 ban való keserves rabszolgaságának tórténetét, Mózes és Áron szószólását, megszabadításukat. Mózesnek a Fáraó elótti csodatétclcit, a szolgaságból való kivonúlást, a Vórós-tengeren való átkelést, és az üldózó egyiptomiaknak a rájuk zúdúló hullámokban tortént clpusztúlását. A két fejezetre osztott elbeszélés szúnete alatt kóltik el a hagyományos vacsorát. A második fejezet záradéka az isteni igazságszolgáltatásról szóló ósrégi lánczvers: a báránykát megette a macska, — a macskát megette a kutya, — a kutyát agyonverte a bot, — a botot elemésztette a túz, •— a tílzet eloltotta a víz, — a vizet megitta az ókór, — az ókrót levágta a mészáros, — a mészárost pedig meg- ólte a halál angyala, — ekkor azonban eljütt az Üristen és mególte a halál angyalát, a ki mególte a mészárost, s így tovább visszafelé az egész sorozaton. Húsvét elsó napja után negyvenkilenczed napra (a kózbensó napokat minden este hangosan olvassák és hirdetik a zsinagógában) esik pünkósd két ñapos ünnepe; ez a Sinai hegyen való torvényhirdetés emlékezete, melylyel Jehova szolgájának, Mózesnek, villám és dórgés kózepette hirdette ki a felhókból a tízparanesolatot. A zsinagógát és a lakásokat ez ünnepre lombbal és virággal ékesítik, minthogy ilyenkor az ifjú nyár legragyogóbb színeibe óltózkódik és derús orommel árasztja el az emberi szívet. Szomorú emlékünnep a jeruzsálemi templom Kr. u. 7°'ben türtént foldúlásánaJc az év vége felé esó napja. Ab hónap kezdetétól fogva a zsidók minden húseledeltól tartózkodnak; a nók nem tesznek magukra ékszert; ez idóben nem tartanak lakodalmat, sem egyéb ünncpet, nem óltenek új ruhát; a hónap kilenczedik napja pedig, a templom és vele a zsidóság ncmzeti Onállóságának és minden dicsóségének pusztúlását gyászoló évfordúló, szigorú bójt, vezeklés és a foldón kuporogva mondott imádságok kózt telik el. Ez a galicziai zsidóság élete óromeivel és bánatával, hitével és babonájával, ósszes jó és rossz szokásaival együtt, — természetesen csak a buzgó hívóké, — a mely a két véglet kózt telik el, t. i. ama vakbuzgó túlzóké kózt, a kik imádság kózben eszeveszettúl hadonáznak és orokos bójtólésben, vezeklésben sorvadnak a nélkül, hogy Isten szép világának virágaiból valaha szakítanának, — és ama kózómbósóké kózótt, kiket már csak laza kótelék fúz óseiktól óróklótt vallásuk- hoz, minthogy minden áron keresztény polgártársaikhoz igyekeznek simúlni. A buzgó hivók osztályához tartoznak azok a zsidók, a kik százezrével élnek Galiczia minden vidékén, a Visztula és a Dnieszter partjain, a Kárpátok magas- latain és Podolia rónáin. Ennek a népnek az a legjellemzóbb vonása, hogy szívós makacssággal, rendúletlenúl ragaszkodik óseinek hagyományaihoz.