Seite - 541 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

541 udvarairól; háborús és békés idók minden nevezetesebb eseményének ó volt az eleven krónikája, hírmondója; sót tartós esó és szárazság, meg mindenféle nyavalya elleni ígézó énekek mondása is a mesterségéhez tartozott. Ezért az ilyen ezermesterek mindenkor nagyon szívesen látott vendégek valának, s az iszákjuk soha sem volt üres; e mellett vigan élték világukat, nem igen tóródve a holnap gondjával, és köztiszteletnek örvendtek. E lantosok el so sorban a régmúlt idók hóstetteit énekelgették, a miért is hósénekeiknek bylyny, vagyis a régen tórtént dolgok elbeszélése volt a nevük. Enekét a hegedós sokszor harigos zenével szakította félbe, hogy hallgatóinak a hangúlatát ébren tartsa vagy fokozza. Olykor pedig éneklése közben mesélgetni kezdett, s mint az apa gyermekeinek, magyarázgatta hallgatóinak az énekek értelmét. Dala és elbeszélése azonban rendesen híjával volt minden egyéni érzelmi vonásnak és színezésnek. Mestersége fókép három jelességen sarkallott: hangjának szép csengésén, zenéló ügyességén és kifejezó elóadásán. Ezt azonban bizonyos egyhangúság jellemezte, a mely kizárt minden hevesebb kitórést és magasabb szárnyalást; mindazonáltal ez elóadás nem szúkólkódótt bizonyos méltóságban, változatosságot pedig esak az ütem változtatása kólesón- zótt neki idónként. Ez énekekból csak kevés maradt fónn. Alább kóvetkezik egy ily „byíyna" dallama, mely fólótte jellemzó. Kezdó sorai elmondják, hogy „A hires Czernigów városban élt egy ózvegyasszony, a rendkivúl boles Zsófia." i 1 J 1 — ¡ ¡ i j I — m — J — J — J — ^ — < J — ' N J J J ^ Wo slaw-iiom/wo-go - ro - die /wo Czer-ni - go-wie iy - la - tam wdo wa / So - fi - a / pre - mu - dra-ja. Az énekes az ilyen dalt lassú, de lépó idómértékben énekelte, a fönt megjelölt hangsulyos szótagokat mindig kissé jobban megnyújtva, de ez a megnyújtás egyenlótlen hosszúságú volt, s épen ebben állott a rhythmusnak szeszélyessége mellett a képzeletet ingerló hatása. A kiséret pengetett akkor- dokból állott. A dallam a harmadik ütemben modulácziót mutat s az illetó hangjegyre erósebb hangsuly esett. Ugyanilyen emelte ki az utolsó ütem G-jét, a mely után az énekes megint az eredeti hangnembe tért vissza s eló- adását folyton lassítva, a végsó hangsulyos szótagon kissé ismét megpihent. Az ilyen vándorénekesek nem csupán hösdalokat költöttek, a melyek elóadása csak a czéhbeli lantosok mestersége volt, hanem a szó tulajdonképeni értelmében vett népdalokat is. Mások meg tisztán vallásos énekek szerzésével foglalkoztak, melyek kózúl igen sokat még ma is énekelnek, jó részük pedig a kereszténység elsó évszázadaiba ér vissza. A bylynák ellenben már ma