Seite - 550 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

550 Zbarazban, Przemyélben és mâsutt megint belföldi mesterek veszik kezükbe az énektanitâst. Przemyslben, a hol szépen virâgzott a régi egyhâzi ének, Lipinski Kâroly, a hires hegedumûvész és zeneszerzô, lelkes tanùlmânyt irt rôla, és csodâlattal adözik neki Schwarzenberg bibornok is, a ki 1856. évi Lembergben valö tartözkodäsa alatt hallâ cz éneket elöször a bernardinusok templomâban, a Lewicki karmester vezetése alatt allô Stauropigia énekeseitôl. A lejigyel népzene egészen sajâtszeru jellemû, melynek kûlônôssége a rhythmus végtelen vâltozatossâgâban, rövid zenei tételekben és élénk mozgé- konysâgban all. Ez âltal föltünöen különbözik a keleti és déli szlâvok néj> zenéjétôl. A szélesen hullâmzô dallamok és gyôngébben lüktetö rhythmus, valamint a vâltozô idômérték és (item a lengyel népzenétôl teljesen idegen. Mâsik nevezetes jellemvonâsa a lengyel népzenének a többszölamüsäg teljes hiânya, a mi egyfelôl a tiszta hangvételre valö gyönge hajlamban gyökerezik, mâs részt pedig abban, hogy a nép épen nem idegenkedik a kôzépsô hangok hatârain tülcsapongö dallamoktöl. A lengyel nép mindig magasabban énekel az emberi hang természetes kôzépterjedelménél, s fôkép a nôktôl igen jö néven veszik, ha a templomban lehetôleg magasan énekelnek. A lengyel népzene termékeit két csoportba oszthatjuk : oly dalokra, melyek tâncz-rhythmusokon alapûlriak, tovâbbâ lâgyabb lûktetésu dalokra. Az elsô csoport a gazdagabb és érdekesebb. E dalokban lovagias délczegség és elôkelôség pârosul enyelgô jökedvvel. A bânat és sovârgô vâgy nem szölal meg bennûk ; mig ellenkezôleg a kis-oroszoknak bârmely nemû dalâban mélabûs hangulat az uralkodö. A lengyel dalbôl vidâm életkedv és erôs önbizalom hangzik, s a szakokat a végûkôn kiharsanö kurjantâs valôsâggal hetyke jellemuekké teszi. Mig a kis-orosz a lassù idômértéket kedveli, addig az igazi lengyel dal fö jellemvonâsa a gyors idômérték és a Dur-hangnem. A népies egyhâzi ének a lengyeleknél soha sem jutott magasabb fokra. A nyugati egyhâz szertartâsa nem kivânt képzettebb magânénekeseket, sem karokat. Az orgonâk hasznâlatâval tudatlan és mûveletlen orgonâzôk kezébe kerult a templomi ének vezetése, kiknek egész tudomânya a rövid responso- riumok éneklésében, valamint a miseénekek és litâniâk orgonän valö kiséretében âllott. Képzettebb elôénekesek, zeneszerzôk, énektanitôk és énekiskolâk itt nem voltak. Lengyelorszâgban az egyhâzi ének fejlôdésének egyik gâtja volt a muveltebb köröknek ez ügy irânt valö teljes kôzônbôssége is. Némely székesegyhâzakban ugyan mâr a XV. szâzad folyamân talâlunk énekkarokat, melyek a muvészibb éneket is âpoljâk ; hatalmasabb fôurak és a kirâlyok