Seite - 584 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

Ennek az érzésnek felûlmûlhatatlan tolmâcsa Skarga. Mint udvari hit- szônoknak az volt a tisztc, liogy az orszâggyûlési idôszak alatt vasârnaponként a nagymisén prédikâljon. Ez orszâggyûlési hitszônoklatai 1600-ban jelentek meg nyomtatâsban, de hogy mely évben tartotta ôket, azt nem tudjuk. Kûlô- nôsen kivâlik a mâsodik, a hazaszeretctr'ôl szôlô beszéde a lengyel népjellem mélyrehatô ismeretével és annak fényes bebizonyitâsâval, hogy jô polgârnak lenni egyûttal vallâsi kôtelesség. Politikailag legfontosabl) a hatodik, n kirâlyi hatalovi /s tekintély lealdzdsdrôl; egyâltalân a legbôlcsebb intelmek egyike ez, melyek a régi Lengyelorszâgban elhangzottak. Skarga meggj-ozôdése szerint a monarchia hive, „de korânsem a tôrôkôk vagy moszkovitâk môdjâra a zsarnoksâg fôltétlen hûsé'gû rabszolgâja" ; azonban nagy kiterjedésû àllamban a kôztârsasâgi kormânyformât czélszerûtlennek, sot veszedelmesnek tartja. „Mert az, a mit ti demokracziânak neveztek, ûgymond, mindig azzal jâr végsô kôvetkezésképen. hogy a demokrata tôbbséget néhâny ravasz népvezér rosz ûtra csâbitja, minthogy e vezetôk cselekvésének titkçs rûgôi soha sem a kozjô és a haza érdeke, hanem a sajât nagyravâgyâsuk avagy kapzsisâguk." Skarga elôtt ideâlként afféle mérsékelt, vagy mint ma mondanôk, alkotmânyos monarchia lebeg oly kirâlylyal az élén, a ki valôsâggal uralkodik is. Ôsszcs prédikâcziôin végig vonûl a szomorû véggel valô fcnyegetés, melyet Isten buntetésének és az ily bclsô âllapotok természetes kôvetkezményének tûntet fel. Utolsô beszédében ez intô szôzat elemi erôvel tor ki, melylyel a régibb lengyel irodalomban semmit és az ûjban is alig âllithatunk valamit egy sorba. Skarga jôslatai még a részletekben is annyira beteljesûltek, hogy nem csoda, ha Lengyelorszâg bukâsa utân prôfétai ihletet tulajdonitottak neki. () maga nem tartotta magât prôfétânak ; de azért nemzetének mindenkorra egyik legnagyobb fia marad, kinek szellcme vezérszôvétnekként vilâgitotta be népc ûtjait, melynek megmentése és fônmaradâsa .érdekében minden tôle telhetôt megkisérlett. A XVI. szâzad mâsodik felét âltalâban a lengyel irodalom aranykorânak tartjâk és joggal. Ez idôszakon ât csakugyan delelôbcn âllott a lengyel szellem napja. A lassû hanyatlâs a XVII. szâzad elsô felébcn, a Wasa-hâz két elsô kirâlyânak uralkodâsa alatt kezdixlik. Pedig lâtszatra mintha semmi sem vâltozott volna. A formâk ugyanazok, a nyelv, a melyen elég szâmosan mûvelik tovâbb a kôltészetet, a szônoklatot és tôrténetirâst, jô. Az uralkodô vilâgnézet is ugyaniiz marad, s az irodalom minden âgâban tovâbb tart a klasszikus ô-kor mûveltségének hatâsa. Csupân a magasba tôrekvés bensô hatalmas ôsztône hiânyzik ez irodalombôl és muveltségbôl, tehât épen az