Seite - 587 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

igért; míg Bertalan, az idösb, Szymonowicz húséges utánzója, csekélyebb tehetséggel volt ugyan megáldva, de legalább föntartotta a jó iskola hagyo- mányait egészen a század második feléig, s mint szülóvárosának (a melynck polgármestere volt) torténetírója is érdemeket szerzett. T-wardoivski Samuel (1600— 1660) hósi eposzokkal tett kisérletet, melyek azonban alig egyebek kora némely eseményeinek rimes krónikáinál. A latin kóltészet a végét járja; még egy tehetséges képviselójét látjuk a Jézus-társasági Sarbiezvski Mátyás- ban, kinek azonban a lengyel irodalom semmi hasznát sem látja. A torténetírásnak ugyan nincs tobbé egy Heidensteinhoz fogható múvelóje, de azért egész csapat nevezetes író igyekszik a nagy elödök nyomain járni. A legjelesebbek részletesen megírják koruk torténetét; így mindenekelótt Piasecki Pál, przemysli püspók. Egy másik csoportba tartoznak az emlék- íratok szerzöi, kik közul elsó helyen Radziivill Szaniszló Albert, Lithvánia kanczellárja említendó. Hozzájuk sorolandók azok az írók, kik egy-egy neve- zetesebb eseményt, hadjáratot, vagy egyesek kiválóbb tetteit örökitik meg. ¿ólkiewski Szaniszló 1547-ben született, a korona fó hetmanja és kanczellár lett s mint hadvezér, államférfiú és feddhetetlen jellem egyike Lengyelország legnemesb, leghósiesb férfiainak. Hazája hadvezérei kozúl ó az egyetlen, a ki megérte azt a dicsóséget, hogy az ellenség fóvárosát elfoglalván, annak fejedelmét foglyúl küldte Varsóba; de, miután Moszkvában Ulászló trónorokosnek a czári trónra leendó meghivatása foltételeit kiváló államférfiúi bolcseséggel és nagy leí kúséggel megállapitotta a bojárokkal, udvari csel- szovények folytán visszahítták ót. Ezzel hadjáratának sikere is oda veszett, de sorsának tragikuma még nem ért véget. Agg korában kénytelen volt a törökkel békét kötni, kinek nagyobb ereje eilen az ó gyenge hadai nem bírták volna az ország határait megvédelmezni. Minthogy irigyei e tettét árúlás színében túntették föl, a mélyen megsértett aggastyán 1620-ban, midón újabb betorés fenyegette hazáját, elkeseredésében teljesen elégtelen és részben a saját koltségén gyujtött csapatokkal támadta meg az ellenséget és elesett Cecoránál. Levágott fejét Konstantinápolyba küldték, fia pedig, ki mellette vitézúl harczolt, fogságba kerúlt, melyból ugyan kiváltották, de kevéssel utóbb a sok szenvedéstól elsanyargatva meghalt. Mindkettejüknek a hetmán özvegye, Herburt Regina, a következö folíratú emléket állította a zólkiewi templomban : „Exoriare aliquis nostris ex ossibus ultor". E föliratot mar kis gyermek korában olvasgatta a hetmán dédunokája és leendó megboszúlója, Sobieski János király. Zótkiewski moszkvai hadjáratának egyszerú, elfogúlatlan és 74*