Seite - 614 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

Iéleknek azt az ósztónét is, a mely ki akarta fürkészni: mi lehetett az isteni Gondviselésnek a czélja oly nagy nemzeti szerencsétlenséggel és oly égbekiáltó igazságtalansággal, a minó Lengyelország feldarabolása, és vajon mi lesz e tórténelmi folyamatnak a vége? A kóltészet meg is akarta magyarázni a múltat és egyúttal megsejteni a jovót. Hazañas jellemét ezáltal tórténet- bólcseletivé, néhol valósággal mystikussá mélyítette. Ennek az iránynak hódol az Ósók folytatása, melyet Mickiewicz 1832-ben írt. Mint az elsó, úgy e második rész is a kóltó saját élettórténete. Ugyanaz a Gusztáv, a ki amott kisértetnek látta magát, mivel minden érzelem számára kihaltnak hitte lelkét, most a bórtónben fóleszmél és annak falára e szókat irja fól: „Obiit Gustavus, natus est Conradus." A foglyok karácsony estéjén titokban ósszegyülekeznek s egyikük elmondja, mit látott aznap reggel az útczákon, a mint kihallgatásra vezették. Egész sor kibitkát raktak meg Szibériába küldótt számúzóttekkel. A leirás megrázó elevensége és a végén lévó magasztos ima e jelenetet a lengyel kóltészet fólúl nem múlt remekei kózé iktatja. Konrádra, a koltóre ez elbeszélés oly megrendító hatással van, hogy fónségesen borzalmas boszúdalt zeng reája. De az órjárat kózeledik, s a rabok szétrebbennek; Konrád egyedúl marad, s itt kóvetkezik az bnprovizáczió czímén oly híressé vált magánbeszéde. A kóltó itt lángelméje és végtclen szenvedése tudatában arra a vakmcróségre ragadtatja magát, hogy tudni véli: miért és mi végre akarja és túri Isten a honán elkóvetett borzasztó igaztalan- ságot és szornyú kegyetlenkedést. Pórbe száll az istenséggel, és midón hosszas esdeklésére, majd lázadó fenyegetódzésére sem kap választ, azzal a káromlással végzi beszédét, hogy: „Akkor hát az Isten a világnak nem atyja, hanem — „czárja!" — vág itt kózbe a satán, a ki e pillanatra lesett. Konrád elalél, mielótt még e szornyú szót kiejthette volna. Erre egy szerény csuhás barát jelenik meg, és a rettentó káromlás után az órdogúzés jelenete kóvetkezik, a mely az egész kóltemény értelmére világosságot vet. A búnósnek lelkéból kiúzik a kevélység szellemét, s azt a parancsot kapja, hogy alázatosságával és ónmegadásával érdemelje meg Isten kegyelmét. Ezzel és szilárd hitével az egyes ember is csodát mívelhet. „Isten a kicsinyeknek és alázatosaknak nyilatkoztatja ki a kevélyek elól rejtett titkait." A választ tehát, a melyet az eget ostromló Konrád nem kaphatott meg, megnyeri a tiszta lelkú, istenféló szerzetes. Péter barát egy újabb látomásban Krisztus kínszenvedését és halálát látja ismétlódni Lengyelországon, a mely engeszteló áldozat korunknak és e kor múveltségének nagy búneiért. Prózában és mintegy gyakorlati czélokra