Seite - 635 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

635 intézetekbe folvehetô tanûlôk szâmânak korlàtozâsa s végul a censura âltal eltiltott munkâk olvasâsânak lchetetlensége majdnem halâlos csapâst mértek a nemzet szellemi fejlôdésére. E kôrûlmények kôzt természetszerû volt, hogy Galiczia az addiginâl nagyobb fontossâgra jutott a lengyel irodalomban és muveltségben, kivâlt hogy 1861 ôta az âltalânos politikai, 1865 ôta pedig a nemzeti jogoknak és szabadsâgnak is élvezetébe lépett e koronaorszâg. Midôn a lengyel nyelv a kôznevelés és oktatâs minden âgâban és fokân tért nyert, midôn végûl a lengyel tudôsok munkâssâga ezenfelul még nagylelku pârt- fogâsban is részesult : az orszâg tudomânyos és irodalmi élete egyszerre a legôrvendetesebb virâgzâsnak induit. Ferencz Jôzsef ô Felségét egykor a lengyel muveltség tôrténete mint e mûveltség legnagyobb elômozditôjât fogja dicsôiteni, a ki ép akkor vette azt oltalmâba, mikor mâr-mâr a végenyészet szélére jutott. Ezzel a helyzetvâltozâssal egyûtt jârt a nemzet ôntudatânak âtalakûlâsa. Mindaz, a mit 1795 ôta a lengyel ûgy megoldâsâra vezetô utnak és eszkôznek tekintettek, merô csalddasnak bizonyult. De megmaradt az élet, az ônfentartâs és jôvô irânti akarat és kôtelesség. Amde hogyan érlelôdjék cselekedetté ez az akarat? Mindenekelôtt az uj helyzet felôl kellett tâjékozôdni és szâmba venni, hogy mi nem veszett még el. Kapcsolatos volt ezzel az a kérdés : mi a teendô, hogy ujabb veszteségek ne érjék a nemzetet, valamint annak a meg- âllapitâsa : miként tôrténhetett, hogy hârom szâzadnegyed hôsies erôfeszitései- nek és âldozatainak csak ily siralmas eredményei lettek. E kérdések komoly mérlegelése a velôk hazafiui keseruséggel tépelôdô kivâlôbb szellemeket a nemzet velesztiletett fogyatkozâsainak fôlismerésérc, az elkôvetett hibâk belâtàsâra vezették. Bàtor ônvizsgâlattal és ônbirâlattal itélték meg ugy a mûltat, mint a jelent. Az lôn a jelszô, hogy „ismerd meg magadat"; a tovâbbi czélokat az ûj helyzetbôl folyôlag kitûzve, a meglévô eszkôzôkhôz képest azok elérésére tôrekedjék mindenki, s egybegyûjtve az ôsszes szellemi erôket, szabadûlni igyekezzék az ôrôklôtt gyarlôsâgoktôl, a jôvôre nézve kerulje az elkôvetett hibâkat s ez ûton a nemzet bensô ûjjâ- szùletését ki-ki tehetsége szerint elôkészitse. Ez a lengyel politikai élet fô irànya 1863 ôta, s igy az irodalom fô tôrekvése is e korszakban. Természetes azonban, hogy ez a tôrekvés nem mindenûtt egyféle, hanem az érzuletek és meggyôzôdések szerint vâltozô, sôt a heves, szenvedélyes ellentétek sem idegenek tôle. Az is természetes tovâbbâ, hogy kevésbbé nyilvânùl a kôltészetben, mint a prôzai, kivâlt a politikai 80*