Seite - 648 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

648 évrôl), a melyben Lengyelorszâg és Europa akkori helyzetét vizsgâlja és az akkori vâlsâgos idôkben tôrténtekért a szercplô férfiak, pârtok és kormânyok fclclôsségét szigorû itélcttel âllapitja meg. Ez egyuttal a lengyel politikai irodalom legûjabb termékei közül a legnevezctcsebb. Imc szâzadunk végén a lengyel irodalom képe, a melybôl lâtnivalô, hogy az minden irânyban tetemes haladâst tett, holott az események logikâja szerint inkâbb sülyednie kellett volna. Nagyok ez irodalom érdemei a kôzmûvelôdés emelésében, valamint el kell ismernünk azt is, hogy az orszâg tôrténelmi fejlodésére is nevezetes hatâssal volt s igy méltôlag teljesitette hivatâsât. A rutén irodalom. Mikor a néhai Rudolf trönörökös Ö es. és kir. Fensége 1887 jùlius 3-ân a ruténeket Lembergben épûlt nemzeti hâzukban lâtogatâsâval szerencséltette, hozzâjuk intézett beszédében „régi mûveltségu nép"-nek nevezte ôket. S valô- ban, a rutének mûveltségének kezdete egész a XI. szâzadba nvùlik vissza. Akkoriban a mai Keleti-Galiczia vidékei a kiewi nagyfejedemséghez tartoztak, s igy annak régi hires székvârosa, Kiew, virâgkorâban (a XII. szâzadban) Halicsra is üdvös hatâssal volt. A rutének Nagy Vladimir alatt (988-ban) tértek a keresztény vallâsra. Megtéritésûk bolgâr papok ûtjân Byzancz felôl tortént, s igy az egyhâzi szlav nyelv lett Dél-Oroszorszâg egyhâzi életében uralkodövä és egyszersmind a mûveltség terjesztôjévé. Szâzadokon ât ez maradt a tudomâny nyelve olyatén- képen, mint keleten a görög, nyugaton pedig a latin, a Byzancztöl fuggô összes szlâvsâg és igy a rutének irodalmâban is. A rutén irodalom tôrténete hârom korszakra oszthatö : Az I-sô az irodalom kezdetétôl 1569-ig, vagyis a lublini politikai uniôig terjed (egyhâzi szlâv-rutén korszak). A Il-ik 1569-töl 1798-ig tart, vagyis Kotlarcwskijnek, a rutén nemzeti irodalom megteremtôjének fôlléptéig (lengyel-rutén korszak). A III-ik pedig Kotlarewskijtôl napjainkig (rutén nemzeti korszak). I. Az elsô korszak irästudöi, többnyire szerzetesek, az egyhâzi szlâv nyelvvel éltek munkâikban, a mely Dél-Oroszorszâg akkori népnyelvétôl nagyon elütö volt. Minthogy azonban nem minden irö volt e nyclvben teljesen jârtas, e korszak nyelvemlékeiben, kivâlt a vilâgi iröktöl szârmazôkban itt-ott a népnyelvbôl vett szök és szôlâsok is fordùlnak elô. Igy a XI. szâzad egyik legnevezetesebb nyelvemlékében, a Prawda ruéskaja czimû tôrvénykônyben,