Seite - 812 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

812 szállította lovait a legkülönbözöbb hadseregeknek, a mi csak még inkább föl- lendítette a lótenyésztést. A könnyu lovasság és a magánfogatok számára alkalmas lovak kereslete mind máig elég nagy még az országban, jóllehet a régi lengyel ló fajtajellege a folytonos keleti és angol vérrel való keverés miatt majdnem teljesen elmosódott. Galiczia oly gazdag lovakban, mint Európának kevés országa, s e tekin- tetben messze mögötte maradnak a többi osztrák tartományok. Az 1890. évi ósszeírás 765.570 lovât mutat ki, vagyis 100 hektár termöföldre 10.1 és IOO lakosra 11.6 darabot. E lóállományban mcg kell különböztetni egy felöl az urasági birtokok tenyészô és használati lovait, más felól pedig a paraszt lovak nagy tomegét. Amazok részére száznál több, részint keleti, részint angol vérú mènes áll fönn, melyek közul némelyek, nevezetesen Tarnowski grófé Dzikówban és Chorzelówban, Siemieñski-Lewicki grófé Chorostkówban és Dzieduszyeki Gyula nem rég feloszlatott jarezoweei ménese nagy hírre ver- gödtek. E méneseken kivúl kisebb mértékben számos földbirtokos foglalkozik lótenyésztéssel, és habar napjainkban a kozépnagyságú birtokokon a régibb idókhóz képest jóval szúkebb korlátok kózé szorúlt a lótartás, azért e gazda- sági ág hagyományos kedvelése annak jóvedelmezóségére való tekintet nélkül továbbra is kiváló helyet biztosít az országban. A paraszt birtokosok kózúl a lótenyésztésben külónósen a wieliczkai és bochniai, meg Jaroslauig a további keleti kerúletek jómódú parasztsága túnik ki, tehát Nyugati-Galicziának sik és dombvidéke áll elsó helyen. Innen úgy a bel-, mint a külföld számára szállitanak katona-lovakat. Galiczia kozépsó és keleti részén ellenben a paraszt birtokosok lovait kellónél korábban fogják munkába, a mi a rosz táplálás és rosz ápolás mellett csenevész termetúekké (130—150 centiméter) teszi óket és erejüket csökkenti; de másrészt, mivel e lovacskák nagyon kevéssel beérik, igen kitartók és az éghajlati viszontagságokat nem igen érzik meg, elég jól bcválnak czéljukra. A keleti vérrel való keveredés nyomai még ezen az elsatnyúlt fajtán is mutatkoznak. Keleti-Galiczia paraszt lovai között sajátszerú fajtának tekinthetók a Kárpátok és a bukovinai határ közötti délkeleti zugban honos hucul lovacskák. Ezek ugyan szintén lengyel lovaktól származnak, de a magas hegységben való folytonos használatuk révén oly tulajdonságokra tettek szert, melyek e hegyes-völgyes tájakon hátas és teherhordó lovakúl igen alkalmasokká teszik óket. A legnagyobb biztossággal járnak a leg- meredekebb ósvényeken is, és az országútakban amúgy is- igen szegény vidéknek majdnem egész kôzlekedése e lovacskákkal tórténik. Ezen tulajdon-