Seite - 813 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

813 ságaikra való tekintettel a hadügyi kormányzat a boszniai hadjárta idején nagyobb számú hucul lovat vásárolt össze. A lótenyésztés cmclésére szolgál az országban a drohowyzci és olchowcei két állami méntelcp és a hozzájuk tartozó ménállomások. Kevésscl ezelótt Klecza dolnában (Wadowice kerúlete) állami csikótelcpet állítottak. Erdogazdaság, vadászat és halászat. Az erd'ós/gek ¿s az erdogazdá/kodds. — Galiczia a múlt évszázad végcig Európának erdókben lcggazdagabb országai sorába tartozott. Voltak ugyan már akkor is tetemes nagyságú crdótlen terûletei s még a nyugati Kárpátok cgyes részein is erósen megfogyott az erdó ; mindazáltal az ország többi része általában vévc bóvébcn volt az erdóségeknek, a mclyek jórészt tcljesen érin- tetlenúl állottak, vagy csak kis mértékú szálalás alá vétettek oly czélból, hogy az ekként nyert válogatott szép anyagot a birtokosok vagy a maguk szükséglctének fedezésére fordítsák, vagy eladás végett Danzigig tutajozzák. A Kárpátoknak nagy térségeit óserdók borították, melyekbôl egyes részletck a kclcti Kárpátokon manapig fönmaradtak. Az erdóségek akkor kezdtck rohamosabban megfogyatkozni, mikor a ncmzeti vagyont tevó erdók magánkézre jutottak, még pcdig gyakran oly olcsó áron, hogy az az eladott erdóterúleteken levó fa értékét is alig hogy fedczte; továbbá mikor a nagybirtokok kisebb részletekre daraboltattak. Mcg- gondolatlan erdóirtások, s különösen az erdóknek túlságos mértékú haszná- lata, a szakértó erdótiszteknek majdnem teljes hiányában csak siettették az erdóségek gyérúlését. Kivált mikor a szállitási viszonyok javúlása lehetóvé tette, hogy a fát nemesak vízi útakon, hanem az országútakon is messzebb vidékekre hordhassák el. Mikor az 1852. évi deczcmbcr 3-iki erdôtôrvény megalkottatott, Galicziá- nak már nagyon sok terúletéról eltunt az erdó. A nyugati lapályokon nagy kiterjedésú futóhomok terúletek keletkeztek, melyek nemesak hogy terméket- lenek voltak, hanem mozgékonyságuknál fog\'a állandó veszedelemmel fenye- gctték a köniyezö réteket és szántófoldeket. A dombvidéken és a podoliai fensíkon a hajdani erdók helyét mérfóldnyi széles, helyenként terméketlen, helyenként pedig sovány szántófóldek foglalták el ; az elóhegységekben pedig, különösen a hol a talaj silányabb volt, nagy kiteijedésú satnya legelók keletkeztek, melyeket ezernyi-ezer mohatakarta vakondturás tarkáz még ma is.