Seite - 820 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

820 s gazdagabb folyással törjön ismét eló. A fák koronáinak záródása az óserdók- ben rendszerint meglehetösen hézagos ; a talajt borító zürzavaros kuszaságból, a mivé a korhadt törzsek, letördelödött ágak, a páfránnal körul nôtt kótuskók, a málnabokrok s a szerfölött külonféle korú csemeték és fiatal fácskák egybe- zavarodnak, gyertyaszál egyenesen emelkednek ki és magaslanak égbe nyúló koronájukkal a csoportosan vagy egyesével nótt lúcz- és jegenyefenyú törzsek, s ezek szomszédságában egy-egy vén bükk, melynek iromba, vastag s girbe- gurba tôrzsén néha valósággal szörnyü nagy tapló-gomba (Polyporus fomen- tarius) gubbaszt, míg vén ágairól a szakállas zuzmöval (Uznea barbata) halvány zöldes-ezüstös fátyola csüng le hosszan s libeg ide-oda. A vén fák hullatta magból kelt csemetések s fiatalosok többnyire szerfölött változatos korúak, de néhol kisebb-nagyobb, majdnem egészen egykorú foltok is jönnek létre, példáúl ott, a hol a koros fákat a szél vagy más erószak kisebb-nagyobb terúleten egyidóben döntött ki az élók sorából, s azok helyét a hulló mag egy- szeiTC lepte be. Az ilyen egykorú nagyobb esoportok azonban kivétel számba esnek ; mert az öserdönek általános jellege a nyomról-nyomra eltéró válto- zatosság és szabálytalanság, a mit még az is növel, hogy a lehullott magból nemcsak a földön, hanem a mohával födött kótuskókon s a korhadtan fekvô törzsek oldalán is ezernyi csemete búvik elö. Gyakran látni méternyi magas vagy annál is magasabb korhadó tuskót, melynek tetején az oda hüllt magokból kisebb-nagyobb fenyúesemeték keltek, vagy egy-egy már szépen kifejlett fácskával, mely gyökereit a törzsnek korhadt belsején át lassanként a földig s a talajba bocsátja. A esonka tórzs aztán végkép elporlad, szétesik s mankószerú gyökereken ágaskodva marad helyén a fiatal lúczfenyú. Amott meg a fiatal korában földre csepúlt jegenyefenyúnek ívalakban fôlfelé törekvö törzse vonja magára a figyelmet ; odább egy másik, melynek vízszintcsen elágazó tôrzsébôl 2—3 mellék törzs is mered föl gyertyaegyenest a magasba. Ismét másutt egy-egy lúcznak földre hajlott ága, melyet a buja novésú áfonyák közt folyton nyirkos, nedves moha fed, járulékos gyökereket ereszt a talajba s azokkal a talajba kapaszkodva valóságos gáncsot alkot, melyben akárhányszor elbotlik, a ki eléggé merész arra, hogy a Kárpátokban ilyen óserdón törtessen át. De sok olyan erdórészre is lehet akadni, mely teljesen áthatolhatatlan. Az ilyen erdó kétségkivúl megérdemli a megtekintést, de értéke, haszna kevés van ; azért is pusztúl mindenfelé, meghátrálva a rendszeres gazdálkodás elótt, mely a Kárpátokban évról-évre nagyobb tért foglal; bár más felól az erdönck használt terúletek ugyancsak a Kárpátokban folyton fogynak. Ha