Seite - 830 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Band 19/2

830 valóságos átokként nehezúlt a vadászatra, melytól és a vadnak ápolásától egészen elvették a vadászterúletek birtokosainak kedvét. Csak a kiszabott vadászterúletek és a vadászati tôrvények szigorúbb végrehajtása óta javúltak ez állapotok annyiban, hogy ma már gyakran kisebb terjedelmú erdókben is ápolják és kimélik a vadat, a vadászatot pedig csak szabályszerúen úzik. Megilletó helyét azonban a vadászat régebben úgy, mint ma, csupán néhány nagyobb uradalmon foglalta és foglalja el, mint pl. Potocki András és Román grófok, Dzieduszycki Vladimir gróf, Sapieha Adám herczeg, Sangnszko herczeg és néhány más fóúr jószágain. A hajdani nagy vadaskerteket azonban ma már nagyobb részt foloszlatták ; a meglévôk kôzûl még nevezetesebbek Potocki András gróf krzeszowicei szép nagy szarvas-kertje, Hompesch-ßollheim Nándor gróf kudniki vadaskertje és Potocki Román gróf hmcuti dámvad-kertje. A nagyobb vadászterúletek számos birtokosain kivúl még szabályszerúen úzik a vadászatot nagyobb bérelt terúleteken egyes vadásztársaságok, minók a Szent Hubert-társaság, a lembergi városi és a lisowici nemesi vadász- társaság, melyek kôzûl emez már 25 év óta áll fônn és Lisowicében vadászati múzeumot állított s érdekes emlékkónyvet is adott ki. A vadászati eljárás a vidékek és a vadnemek szerint más-más. A kopóval való régi divatú vadászatot, mely hajdan szinte általános volt, ma már csak a magasabb, nehezen hozzáférhetó hegyi erdóségekben úzik, holott a rónaságon és az elóhegyeken mindenütt a hajtóvadászat szokásos. Továbbá gyakorolják még a vizslával való cserkészetct, a lesbe-állást, a sippal való csalogatást, a vad meglopását, az üzekedó („bôgô") szarvasbikára való cserkészetct; az agarakkal való parforce-hajtás nyúlakra és rókákra csupán néhány erdótlen, sík vidéken járja. A dúvadat külonféle módon ejtik el ; sokat csapóvasakban fognak meg, néha pedig, mint kivált a rókát, a csalétekkel mérgezik, vagy azon kapva ölik meg. A farkasvadászatnak azt a régente, téli idóben szokásos módját, hogy a sebesen haladó szán nyomába visitó malaczczal csalták az ordast s úgy lótték le a szánról, ma már alig gyakorolják. A vadorzók fogásai természetesen még változatosabbak, minthogy a puskát kevésbbé, de annál inkább alkalmazzák a lehetó legkülönbözöbb tóróket és hálókat s egyéb vadfogó eszközöket. Puskáik sokszor a saját gyártmányaik, melyekre egy-egy régi puska- vagy pisztolycsó folhasználásával a legfurcsább szerszámokat szerkesztik, a minók sokszor a lófegyverck óskorát juttatják eszünkbe. E puskák tókéletlenségével azonban a vadorzó nem sokat törödik ; hisz az ó legjobb fegyvere úgyis a ravaszsággal párosúlt hihetetlen türelem és kitartás.