Seite - 80 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Band 20

80 tudta a tervnek megnyerni. Mikor azonban Sándor 1430-ban értesûlt a föl- osztási szerzôdésrôl, szakított Ulászlóval és Pokucziába tört, de a lengyelek elôl meg kellett hátrálnia (1431). Swidrygiettóval, a király ôcscsével szövetkczve, Podoliában is folytatta az ellenségeskedést, míg Ulászló 1432-ben dóntó csapást nem mért mindkettójókre. Sándor nem sokára belehalt abba a betegségbe, melyet a háborúban kapott; úgy látszik, halála elótt nem kötött formaszerú békét Lengyelországgal. Sándornak 1457-ig uralkodó utódai (I. Illés, II. István, II. Román, II. Péter, II. Sándor, II. Bogdán és III. Péter) alatt ismét trónviszályok rongálták az országot. Bukovinát illetôleg e zord idókból keveset tudunk. Azon kivül, hogy Sándor alapítványai számára adományokat tettek, e fejedel- mek más emléket alig hagytak hátra. A Lengyelországhoz való húbéri viszony II. Bogdánig változatlanúl fonmaradt. 1433 deczemberben, mikor Ulászló megbocsátotta a lengyel korona eilen Sándor által elkövetett vétkeket, II. István alatt a két ország határai is rendeztettek. E szerint Pokuczia Lengyelországot, ellenben a szepeniczi terûlet a Pruth és Dnieszter közt Tzeczun (a mai Tzeczin Czernowitz mellett, hol még vannak várromok) és Chmelow (fekvése bizony- talan) várakkal Moldvát illette*. Ez a határ ugyanaz, mint Bukovina mai határa Galiczia felé. A Czeremosz mentén Vaskoucz Moldvához, Zamostie és Vilavte Lengyelországhoz tartozónak állapíttatik meg. Az erdóség, mely innen Moldva és Lengyelország közt terúlt (a lublói szerzódésben Bukovind- nak nevezik), mint eddig, ezután is Moldváé maradt. 1437-ben Illés, ki ôcscsével, II. Istvánnal, 1435-ben az országon megosztozni kényszerúlt, mikor is Moldva felsó részét és Bukovinát kapta, a szipeniczi terúletet Chotin, Tzeczun és Chmelov várakkal az atyja, Sándor által Pokucziában okozott kár meg- térítése fejében átengedte Lengyelországnak, bizonyára azon szándékkal, hogy lengyel védelem alatt megtarthassa az uralmat. De István 1444-ben elúzte, s ekkor az említett várak a hozzájok tartozó vidékkel együtt Illés neje, Mária, II. Ulászló király sógornóje kezén voltak. Mikor Rimgalla-Mária, Sándor elvált neje, kit III. Péter még 1454-ben is megerósített a váláskor kapott javak birtokában, meghalt, 1456-ban Illés özvegye kapta e javakat a szipeniczi terûlet váraiért, melyek ezzel ismét a moldvai fejedelmek birtokába jutottak. * A Szipenicz vidéke az említett várakkal I. István trónraléptekor Moldva birtokában volt. Dlugosz szerint Tzeczin várát, Chotinnal, Kamieniczczel s más várakkal Nagy Kázmér építette a tatároktól elvett terúleten; ez okbiM ez az utóbb moldvai terûlet Jagello II. Ulászló óta lengyel húbérnek tartatott. De mar 1359-ben, mikor — szintén Dlugosz szerint — a moldvaiak a szipeniczi terûlet rengetegeiben a lengyeleket megverték, a területnek moldvai birtoknak kelle lennie.