Seite - 119 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Band 20

lift tett, nem épen elutasitölag hangzott, késôbb meg olyan elôzékenynek mutat- kozott, hogy az internuntius azon alapon kérhette Bukovina âtengedését, hogy egykor Pokucziâhoz tartozott. 1775 mârczius derekän mar annyira haladtak a târgyalâsok, hogy a porta elvileg jövä hagyta, hogy Ausztria annyi moldvai terûletet kapjon, a mennyire a Galiczia és Erdély közötti össze- kôttetés létesitése czéljâbôl szûksége van. Eleinte Ghika inditvânyâra a hatâr- vonalat Erdélytôl akartâk Pokucziâig vonni ; késôbb azonban készek voltak azt Podoliânak Ausztriâra szâllt részeig vezetni, deChotin terûletének töröknek kellett maradnia. Végûl abban egyeztek meg, hogy vegyes bizottsâg àllapitsa meg az ùj hatârvonalat s hogy a biztosok viszâlyba ne keveredjenek, âltalâ- nossâgban mâr a hatârhelységek is kijelöltettek. E megâllapodâsok az 1775 mâjus 7-én Konstantinâpolyban alâirt egyezményben emelkedtek jogerôre. Ebben a porta az osztrâk részrôl Havasalföld felé vont uj erdélyi hatârt is elfogadta. Jôzsef csâszâr nagy ôrômmel vette a târgyalâsok befejezésének hirét, hisz Bukovina megszerzésének eszméje ô tôle induit ki. De nem feledkezett meg azokrôl, kik a terv kivitelében fâradhatatlanùl közremüködtek : Kaunitz âllamkanczellârrôl és Thugut internuntiusrôl. Sajâtkezu levélben dicsérte meg Kaunitz „ fâradhatatlan buzgalmât s ép oly övatos, mint elôre lâtô utasitâsait" s biztositotta „igazi nagyrabecsûlésérôl és barâtsâgos hâlâjârôl". Thugut érdemeit a Szent Istvân-rend kôzépkeresztjével jutalmazta. A hatâr rendezésére az udvar bârô Barkô Vineze altâbornagyot, a porta Tahir aga épitészeti felügyelöt nevezte ki. Tàrgyalâsaik 1775 szeptember derekân kezdôdtek s eleinte olyan kedvezôen folytak, hogy mâr oktôber végén szabâlyozva volt az egész déli hatâr, valamint a keleti is Czernowkâig. Ausztria a konstantinâpolyi egyezség ellenére Kandrenytôl és Stulpikanytôl délre, valamint a Suczawa és a Szereth folyôk közt jô nagy terûleteket kapott. De a hatâr tovâbbi szabâlyozâsa majdnem elhârithatatlan akadâlyokba ütközött. Barkô legfelsôbb utasitâsra azt kivânta, hogy a hatârvonalat Czernowkâtôl a Dnieszternél a bukovinai erdô mentében Prevorodekig vonjàk meg. Ellenben Tahir agânak a porta meghagyta, hogy a chotini teruletbôl egy talpalattnyit se engedjen ât. A biztosok egyenetlenségét fokoztâk a moldvai és orosz besugâsok, s Tahir aga csakhamar a Szereth és a Suczawa vize kôzôtt mâr szabâlyozott részrôl is kijelenté, hogy nincs végleg elintézve. Ausztria annyiban engedett, hogy meg akart Rohatynnal, mint a Dnieszternél legszélsô keleti hatârponttal elégedni, s Prevorordekben allô helyôrségét is