Seite - 226 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Band 20

226 az a kicsikének a másvilágon majd táplálékúl szolgál. De mihelyt a gyermekek kissé fölcseperednek, már jóval kevesebb gondot fordítanak rájuk a sziilök. A mint a bölcsöböl kikcrúlnek, rendesen idósebb testvéreikre bizzák s azokkal együtt, vagy néha egészen magukra hagyva, bezárják öket odahaza, mikor a szülék kimennek a mezei munkára. Ha pedig otthon vannak a szülék, akkor az apróság rendesen szintén minden felügyelet nélkül csúszkál-mászkál szennyes ingecskéjében künn az udvaron. Hogy baja ne essék, az órangyal gondja, mert a kózmondás szerint: jYak dityna pade, to anhel poduszku klade (ha a gyermek elesik, az angyal vánkost tart alája). Ellenben arra már van gondja az anyának, hogy ha csak lehet, a gyermekével késón este ne legyen házon kivúl, mert ilyenkor a gonoszok könnyen kicserélhetnék a kicsikét. Azt sem engedi meg, hogy minden látogató megnézze a gyermekét, mert nagyon félti a „rosz szem"-tól; hogy pedig akaratlanúl is meg ne ígézze valaki a gyermeket, a ki megnézi, háromszor köp, a mi mellé az aggódó anya ezt mondja: Cur paskudnym oczavi! (jaj a rosz szemnek!) A gyermeket akár embernek, akár állatnak átlépni nem jó, mert ez a kicsikét a nóvésben hátráltatja. Ha a viselös asszony többször találkozik olyannal, a ki három kanna vizet visz, kettós vagy hármas ikreket fog szúlni. A rutén gyermek rendesen már az ötödik évében elkezd némi kis segít- ségére lenni a szüléinek, kivált a nyájórzésben. Künn a réten az ilyen kis gyermekek többnyire csapatosan tanyáznak és mindenféle játékkal mulatnak. Ilyen a bújósdi ('ímurkia labdajáték (pylkaJ, a hintázás (hojdatysjaj, a „tépd le a farkát" (urwyfista botokkal való czélba dobás (dziubki vagy gutki'), stb. Nagyon kedvelt a lovasdi játék is (konika hraty>), a melynél az egyik gyermek a másiknak a hátán nyargal s e közben ilyen versikét mond: Elül nyargal ím egy úr, ; Paraszt után a zsidó, Iskolába bizony vajmi rendetlenúl járnak a gyermekek, a minek azonban kevésbbé ök maguk, mint inkább a szüléik az okai, a kik azért nem valami nagy barátjai az iskolának, mert az megfosztja óket az ingyen bojtártól és a könnyebb házi munkákban való legolcsóbb segítségüktól. Mostanában e tekin- tetben mégis mintha némi javúlás mutatkoznék, kivált a mióta egy húsz esztendós parasztlegény, az úgy nevezett „mahalai próféta",* a népnek a ' Mahala falu Czernowitzhoz kñzel. Jól üli a nyerget; Parasztember utána, Az is lora termett. Ez már lora nem való; A kölykei nyomába', Mindnek csupasz a lába.