Seite - 245 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Band 20

(napast') magukról elhárítsák s más efféle okokból. Talizmán gyanánt a ruten ember olykor a húsvéti kenyérrel együtt egy darabka szentelt fát (klokiczka) hordoz magával. Falubelijei iránt általában igen szíves és nyájas. Sót még a beszédében is fólótte tisztességtudó, pl. az ilyen szókat, mint ing, gatya, disznó, kutya, soha sem mondja ki a nélkül, hogy egyben hozzá ne tegye: „Megkóvetem a szentképeket, a napot és kendet, szíves jó uram". Egyívású emberek így szólítják egymást : Mojí vagy Moj-ty-mo (enyém, te enyém, Rutén parasztház Lenkoutz helységben a Pruth vidékén. t. i. én barátom). A napot a rutén a három étkezési idó szerint osztja szakokra. A délelótt 9—10 óráig tarto napszaka az obid, a déli idó a polvdenok, az estve pedig a weczerja. Ha étkezése kózben megy vendége, az érkezó ezt kérdi: czas do obidu? (ebéd ideje?). A mire a felelet: „Annak az ideje, kérjük kendet isu. A déli és az éjféli idót szerencsétlennek tartják. De külónben is, ha valamely napon szerencsétlenség tórténik, a rutén paraszt mindjárt meg- jegyzi, hogy : se foralna dnyna (ez szerencsétlen nap). Vannak a nép hite szerint olyan órák is, a melyekben minden átok vagy áldás beteljesedik.