Seite - 272 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Band 20
Bild der Seite - 272 -
Text der Seite - 272 -
Ha azt akarják mondani, hogy valaki egészen úgy cselekszik, a mint jelle-
ménck elózetes ismerete alapján követkcztetni lchctett, akkor így szólnak :
„A hogy megszokta, úgy bömböl a bika". Ennck a kozmondásnak : „Hogy
a kecske is jóllakjék, meg a káposzta is megmaradjon", a hucul párja így
hangzik: „A kecske is ép, meg a farkas sem éhestt. A gazdagról, a kinek
minden vállalata csodálatos módon sikerúl, azt mondják, hogy „még a kakasa
is tojik, még a bikája is borjazik". Azt akarván kifejezni, hogy a foglalkozása,
a keresete, szokott munkája után megy az ember, ekként szólnak : „Azért
kapar a tyúk, hogy valamit kikaparjon". Az asszonyok csôkônyôsségérôl ez
a kozmondás járja : „Könnyebb az elapadt tejú tehenet megfejni, mint egy
boszorkától az igazat kicsikarni". Ezzel kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy
hasonló, a nók iránt kevés becsúlésre valló kózmondásuk a huculoknak igen
sok van, a mint hogy a nónek náluk valóban igen alárendelt a hclyzete.
A baromtenyésztés e hegyvidéki lakóknál valóságos nomádgazdaság.
A marhát csak júniusban hajtják fol a havasi legelóre, minthogy elóbb nem
igen olvad el a hó. A szegényebbek a maguk pár darab marháját a módo-
sabbak órizetére és gondjára bízzák; a dombvidéken lakók is így tesznek
csordáikkal. A havasi tejgazdaság egyedúl a férfiak dolga. A havasi pásztor
nagy juhászkutyája és mokány lovacskája kiséretében, mely a kelló gazdasági
eszközöket és egy zsákban a kulesza nevú vastag kukoricza-péphez szükséges
lisztet czipcli a hátán, óvéinek jókivánataival indúl útnak s föltereli nyáját
a hegyi legelóre. Magával viszi hosszú havasi kürtjét, a trembitát is, melynek
vontatott hangjaival üdvözli már messziról a tanyája felé kozeledó vándort.
A mint a pásztorok a havasra megérkeznek, elsó dolguk, hogy ú. n. „éló"
tüzet gyújtsanak. E czélra egy darab fának az egyik, behasított végébe taplót
illesztenek, ezt egy másik fához dörzsölik s így élesztenek tüzet a pásztor-
kunyhóban. Ennek a túznek mindaddig, a míg a nyájakat megint le nem
terelik, szúntelen égnie kell, mert ha kialszik, azt rosz jelnek tartják a havas
gazdájára nézve. Az így élesztett túz hamuján pedig keresztfil hajtják a marhát,
hogy a gonoszok hatalma és minden ártó búbáj eilen védve legyen. Különösen
a roszakaratú, irígy emberek ígézó vagy „rosz" szemétól féltik nagyon a
marhát, s hogy ez a szemmel való ígézés meg ne ártson, kivált a szebb
állatoknak ¡jiros pántlikát kötnek a nyakukra és a farkukra. Ha valamely
gazda vagy pásztor azt hiszi magáról, hogy „rosz szeme" van, a háznépe
valamelyik tagjának meghagyja, hogy titokban ördögnek vagy zsiványnak
szidja ót, mikor a marhák felé közeledik, mert azt tartják, hogy ez elejét
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bukovina, Band 20
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Bukovina
- Band
- 20
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1899
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 548
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch