Seite - 290 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Band 20

éso a szekerükbe. Fatengelyû szekerùknek két rúdja van ; hársfából csinált, lócs nélküli oldalait belúl hársfa-kéreggel borítják. A szánkóikat is hársfából faragják s ugyancsak hársfa-kéreggel vonják be. A lovât a két rúd kôzé fogják, s az a rudaknál fogva húzza a kisafa nélküli kocsit. A ló igáját erós szíjakkal kötözik a rudak fólé borúló magas, és a ló nyaka fölött álló, patkó alakú vaskos abroncshoz, akként, hogy az állat testétól a két rúd egyenló távolságban maradjon. Minden szekérnek két nyújtója van, melyek köziil az alsó az elsó tengely alatt áll és egy kotél egyenló magasságban tartja a felsóvel. A lónak a zablát soha sem teszik a szájába, a minek kôvetkeztében, kivált lejtón lefelé, vagy jeges úton való hajtásnál a szekér könnyen oda csapódik a ló hátsó lábaihoz, mitól aztán az állat nekivadúl s elragadja a szekeret. Utóbbi idóben a lippovánoknál a nók valamivel számosabbak a férfiaknál, mivel a legények a katonai szolgálattól való idegenkedés miatt kivándorolnak és a külföldön állandón meg is telepednek. Bukovina egyes kózségeiben a lippovánok a kóvetkezókép oszolnak meg: Biaía-Krinitzában van 972, Klimoutzban 1.223, Lippowenyben 469, Suczavvában 53, Lukawetzben 294. A németek. Német iparosok a mai Bukovinában, nevezetesen Szereth és Suczawa városaiban már a XIV. század vége felé említvék. Erdélyból vándoroltak ide és élénk ôsszekôttetésben maradtak anyaországukkal. Az idegen tórzsú lakosság kózepette azonban, talán aránylag csekély számuknál fogva nem tarthatták fönn nemzetiségüket. Mikor az osztrák csapatok Bukovinába bevo- núltak, e hajdani német gyarmatokról már csak templomaik romjai beszéltek. Azoknak a német posztókészítóknek, a kiket Kallimachi János Tódor moldvai fejedelem engedelmével az utolsó lengyel király atyja, Poniatowski Agost gróf telepített le 1760-ban Prelipczében vagy Philippenyben a Dnieszter jobb partján, Zaleszczykivel átellenben, akkor már szintén nyomuk veszett. Ugyanez a sors fenyegette a néhány évvel késôbbi sadagórai német telepítvényt is. Itt a Keleti-tenger vidékéról való Gartenberg (oroszosan Sadagórski) Péter báró 1770-ben orosz pénzverót állított, a melynek munká- sait honfitársai kózúl toborzotta, kikhez kevéssel utóbb egyéb német mester- emberek és kereskedók is járúltak, kóztük egyes zsidók is. Ezek a bevándorlók a pénzverónek 1774-ben tórtént megszúntetése után is az országban maradtak,