Seite - 320 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Band 20

320 Az órmények mondai ósük Haik után hdi-nak nevezik magukat. Átlag kózéptermetúek és erós testalkatúak. Fejük kózepes nagyságú, hajuk és szakálluk fekete. Fekete kórszakállú vagy simára borotvált arczuk sajátos jellegét nagy sótét szemcik és sasorruk egészíti ki. Arczszínük inkább halvány, mint sótét, de akadnak — igaz, csak ritkán — szókék is kózóttük. Említésre méltó, hogy hirqlóhelyes egyáltalán nem találkozik náluk. Eletmódjuk egyszerú, erkólcseik tiszták és józanságuk kózmondásos. Családi életük patriarchális; és a leggazdagabbjaik is atyafiságos jóindúlattal viseltetnek szegényebb fajrokonaik iránt, a kik egész bizalmasan érintkeznek velilk. Készségesen alávetik magukat az egyháztanács rendeleteinek és hatá- rozatainak, a mely a szegényeket a hitkózségnek nem épen bóséges vagyo- nából látja el. Alamizsnát kérni nagy szégyennek tartják, a miért is órmény koldúst sehol sem látni. A hitkózség tartja fónn a plebánia-templom udvarán lévó négy osztályú nemzeti iskolát, a melyben a népiskolák tantárgyait egy igazgató és két altanító tanítja órmény nyelven, de e mellett a német és román nyelvet és az órmény egyházi éneket is. Nagyra beesúlik az órmények a vendégszeretetet, de a nagy vendéges- kedésnek és társas mulatozásnak nem barátai. Más nemzetbeliekkel való érint- kezésükben igen szívesek és készségesek; és meglehetósen kifejlett nemzeti büszkeségük mellett is eló-elófordúl mostanában, hogy más nemzetbeliekkel és más vallásúakkal is ósszeházasodnak. Az újszülóttnek mindjárt világrajótte után egy kis sót hintenek a hátára abban a hitben, hogy ez a vérét tisztítja és hogy az izzadságának nem lesz olyan kellemetlen a szaga. Tapasztaltabb bábák e sóhoz, a mint mondják, külónféle illatszereket is kevernek és bizonyos imákat mormolnak a behintés alkalmával. A kisdedet rendesen csak születése után nyolczad napra keresz- telik meg, még pedig tóbbnyire a templomban, kivéve ha a gyermek beteg. A keresztelésnél a keresztszülók mindenike mind a két kezében egy-egy égó gyertyát tart. A keresztelést a pap akként végzi, hogy a gyermeket vizszintes fektében háromszor bemártja a vízzel telt, kád alakú kereszteló-medenczébe, ezután pedig piros és fehér selymet kótnek a kisded derekára, az Üdvózító oldalából folyt vér és víz emlékezetére. A házasságkótést megelózó alkudozásokat rendesen a vólegény anyja kezdi meg, s általában arra néznek, hogy a kiszemelt hajadon jó családból való, jó gazdasszony és szép, de még jobban arra, hogy gazdag legyen. Egész az újabb idókig még az a keleti szokás élt az órményeknél, hogy