Seite - 332 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Band 20

2 bármiféle hangszeren. Ha pedig hangszere nincs, legalább azzal mulatja magát, hogy a fúben hanyatt fekve, ajkai kózé illesztett falevélen fütyórész olykor egész nótákat. Akármikor kész a maga vagy mások mulattatására játszani, de a nótái tóbbnyire alkalmazkodnak a lelkiállapotához. Ha szomorú, bánatos vagy éhes, a mi nem épen ritka dolog nála, akkor meghatóan siralmas dalla- mokba ónti búját; ha ellenben jókedvú, a minó leginkább valamely sikerúlt tolvajlás vagy bóséges lakoma után szokott lenni, akkor szilaj, tüzes táncz- nótát zendít rá. A vénebb czigányasszonyok nagyon jól értenek a kártyavetés és minden- féle más jóslás, így bab- és kukoriczaszemekból, tenyérból, stb. való jovendó- mondás mesterségéhez, a mi néha elég jól fizet. A babonás parasztasszonyok továbbá ijedés és betegségek elleni ráolvasásokért is folyamodnak hozzájuk. A szerelmes és ilyenkor annál hiszékenyebb falusi leányoknak pedig, sót nem egy városi kisasszonykának is pénzért s ennivalóért ártatlan szerelmi bájitalokkal szolgálnak. Gyorsan elhadart s ezért tóbbnyire érthetetlen jóvendómondó ígéjük rendesen így szól: „Szerencséd van és sok-sok lábas állatkáid lesznek. A szerencse a sarkadban van, mint a nyúl a kutya nyomában!" De a koldúlást is kitúnóen érti akár ifjú, akár vén czigányasszony, és ebben fólúlmúlhatatlan a szivós kitartása és tolakodó bóbeszédúsége. Koldúlás- ban és lopásban, valamint a férjük készítette vas- és faárúk eladásában való nagy ügyességük, továbbá már említett jóvendómondó és kurúzsló mester- ségük tartja el jórészt a nagy szániú rajkókat és a dádét (dada), vagyis a lusta családfót. Jaj is lenne a szegény czigányasszonynak, ha estére szalonna és liszt nélkül térne haza urához és parancsolójához, a ki külónben olykor a menyecskét még így is jól ellazsnakolja, miután elóbb jóllakott. Ezzel azonban csak azt tanúsítja, hogy szereti, s így az asszony nem is fólóttébb búsúl miatta. A góróg-keletiek húsvétja utáni harmadik csütórtókón a fiatal czigány- nók fólkoszorúzva és piros szalagokkal, pénzfúzérrel díszítve házról-házra járnak s egy idósb társnójük éneklése mellett tánczolnak. Erre a ház gazd- asszonya egy fazék vízzel leónti óket, hogy nyárban bóven essék az esó, azután pedig pénzt, lisztet, vagy ócska ruhanemút ajándékoz nekik. A bukovinai czigányok majdnem kivétel nélkül a góróg-keleti egyház hívei, de nem a legjobb keresztények. Vallási ismereteik legfólebb annyira terjednek, hogy úgy, a hogy, keresztet tudnak vetni, de tóbbnyire még a