Seite - 333 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Band 20

333 kereszt értelmével sincsenek tisztában és a legkózónségesebb imádságokat sem igen tudják. Templomban igen ritkán látni óket, miért is kózmondássá lett róluk, hogy templomba nem járnak, csak keresztelésre és temetési beszen- telésre viszik oda óket. A gyónást kerúlik, vagy ha a tóbbi falusi lakót utánozva oda járúlnak is a gyóntatószékhez, sulyosabb búneiket óvatosan elhallgatják. Templomukról sokat évódnek velük az oláhok. Ugyanis azt mondják róluk, hogy valamikor a czigányok is akartak maguknak külón templomot emelni s építettek is balmo$-ból, vagyis juhtúróval és vajjal kevert kukoricza-pépból, a tornyába pedig harangok helyett disznófejeket akgattak nyelvestúl. De midón aztán egyszer nagyon megéheztek, fólfalták a templo- mukat harangostúl, s azóta nincsen saját egyházuk. A czigányasszonyok varázsígékkel hárítják el gyermekeikról a szemmel való verést, az ijedést, stb., de csak ha már egy évesek. Korábban teiini ezt nagy bún lenne. Fólcseperedó gyermekeikre igen kevés, vagy semmi gondot nem viselnek, hanem magukra hagyják óket. A czigányleányok Szent János napján denevéreket fogdosnak, 9 vagy 7 lyukkal áttórt fazekakba zárják s aztán hangyabolyra teszik, mire gyorsan elfutnak, hogy a hangyáktól meg- támadott denevér sikoltását ne hallják, mert attól megsiketúlnének. Miután a hangyák teljesen lerágták a denevér csontjairól a húst, a csontokat porra torik és e port ételbe vagy italba keverve a kedvesüknek beadják, azt hivén, hogy az illetó aztán elveszi óket. A férfiak szerelmének megnyerése végett még a ruhájuk rongyát és néhány szál hajukat szokták elégetni s ezek hamvából is kevernek az italukhoz, hogy maguk iránt, a mint vélik, heves szerelemre gyúlaszszák óket. A czigány jegyesek néhány nappal vagy héttel az esküvójük elótt meg- tudakolják a sorstól, lesz-e gyermekük. E végból valamely folyóvíz partján két égó gyertyát túznek a fóldbe s vigyáznak, égve maradnak-e, avagy kialusznak-e mindjárt. Ha a gyertyák égve maradnak, lesz gyermekük, ha pedig a szél elfújja óket, gyermektelenek maradnak. Hogy azonban mégis legyen magzatuk, tojást és almát dobálnak a vízbe. Mikor a czigány menyasszony esküvóre megy, a bal lába bokáját fonatlan kenderrel góngyóli be, hogy a házasságban szükséget ne szenvedjen. Esketés alatt a vólegény és menyasszony egy-egy pénzdarabot szorongat a hóna alatt, hogy életükben minden balsorstól védve maradjanak. A templomból kilépve, e pénzdarabot messze elhajítják maguktól. A ki megtalálja, jaj neki, ha fól- veszi, mert hét esztendón át üldózni fogja a balsors. A házasság egyházi