Seite - 334 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország V (II), Band 21

334 sánczárkaikkal, a várost gyúrúalakban környezö falközeikkel (Zwinger) és megerösitett kapuikkal tulajdonképen várak voltak. Ehhez az alakúláshoz idomúl a házak építése is: a hosszú, keskeny telkek, melyek a házak védelmi vonalának megróvidítését czélozzák, a külön elzárható és védelmezhetó fóútcza vagy fótér, a védelmi czélra is szolgáló erkélyek és párkányok; és ezzel a czéllal függött össze a polgárság városvédelmi szervezete, a melynek alapja ugyanaz a czéh-rendszer, a mely a kózépkor végén s az újkor elején e városok iparának s általa gazdasági erejének is hatalmas tényezóje volt. A czéhekbe szervezkedett, majdnem teljesen német polgárság e váro- sokban oly nagy ipart fejlesztett ki, a mely a mai kórülmények között szinte elképzelhetetlennek látszik. Eperjes már a XIV. században élénk keres- kedelmi osszekottetésben állott Krakóval és Sziléziával, késóbb Dancziggal, Magdeburggal, Hamburggal, sót Rigával és Pétervárral is, hová bort, posztót s egyéb hazai termékeket szállított; míg viszont a behozatal terén a gyarmatárúkra nézve az egész folvidéknek fó lerakodó helye volt. Iparának akkori virágzását tanúsítják azok a czéhek, a melyek ma már e vidéken nem is található iparágak hatalmas képviselói voltak. Bártfán Zsigmond király idejében a nemes érczek bányászata virágzott; a város vagyonos polgársága nemcsak ipart úzott, hanem tudományra, múvészetre is áldozott, minek folytán itt talán legkorábban keletkeztek egyházi festészettel és mú- faragással foglalkozó múhelyek. A XIV. századból való konyvrégiségeket is öriz a templom. S hogy Bártfa, melynek kereskedöi között sok volt a görög, a keletre is kiterjesztette kereskedelmi osszeküttetéseit már a XV. században, mutatja az, hogy az 1444-iki szerencsétlen várnai ütközet elsó hírét bártfai görög kalmárok hozták meg Magyarországba. Eródítményeiból mindhárom város megórzott némi maradványokat, legtöbbet Bártfa. Szebennek még 30—40 évvel ezelótt egész körfala fönn- állott a kapukkal együtt; az egykori sánczárkok késóbb virúló kertekké változtak mindenütt. Az épitészeti múemlékek múvészettürténeti méltatása e munkában másutt fordúl elö; de ki kell emelnünk e helyen is az eperjesi Szent Miklós templomot, a bártfai, most stilszerúen helyreállított Szent Egyed templomot és városházát, nemkülönben a kis-szebeni Ker. Szent János templomot és mindhárom városnak számos csúcsíves, vagy renaissance- kori magánházát. A három templom közul, ma is fonnálló falairól itélve, legrégibb a bártfai, mely a gót stilnek legtisztább és legnemesebb motivumait tartal-