Seite - 52 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22
Bild der Seite - 52 -
Text der Seite - 52 -
52
mellett mindenkor kielégítette ez az útazó népesség szükségleteit. A török
uralom alatt ennél több nem is kellett, ellenben a két évtizeddel ezelótt ide is
bevonúlt nyugati világ azonnal korszerú szállókat és száz meg száz vendéglót
varázsolt eló.
Addig mindenik mahalának megvolt a maga kis konakja, a mclyben
az útasokat az illetó városkerület lakóinak koltségén vendégelték meg, ha
ugyan nem olyan házba szállottak be lovastúl, szolgástúl, a melyen a szemük
legelöször megakadt. A keleti vendégszeretet fölöslegesckke teszi a fogadókat.
Az elsö ötven év alatt a boszniai helytartók teljes igyekezetükkel töre-
kedtek a fóváros follendítésén. A bosnyákok mindenha jámborok és istenfélók
valának, bármily vallásfelekezetúek voltak is, és szerettek kegyes alapítvá-
nyokat tenni. Igy keletkeztek régebben a nagy számú kolostorok, templomok,
iskolák, közutak s egyéb kozhasznú intézetek és alkotások. E jellemvonással
számot vetettek az oszmánok, s míg egy részról természetesen minden keresztény
intézményt kiirtottak, más részt az új bosnyák mohamedánoknak templomokat
s mindenféle jámbor alapítványokat ajándékoztak nemcsak a fóvárosban,
hanem országszerte is, és ez alapítványok kozúl sok a kozjóllétre szolgált,
nem pedig csupán a mohamedánoknak. Igy Szkender bég jó ivóvízzel látta
el a várost, midón az éjszakkeleti hegyekben, a várkastélyon folúl fakadó
Mosíanicát szabályozta, mely az erósség és a Carsija alatt fodött csatornában
foly s a város kozepén a Miljackába ömlik. E múvet csak nem rég helyettesí-
tették egy nagyszabású újabb vízvezetékkel, mely azonban szintén a Moscanica
„nemes vizéu-ból táplálkozik. A balparti kisebb vízvezetékeket, melyek immár
foloslegesekké váltak, szintén akkoriban kezdték el építeni, s a Megara patak-
ból, meg a gonosz Bisztrikból látták el óket vízzel. Ez utóbbi a Trebovié
hegynek egy hasadékából a Latin-hídnál lévó torkolatáig mindúntalan szikla-
tuskókat górdít le, melyekkel szúntelen fenyegeti a kornyék házait. E víz-
vezetékek megalkotásának emlékezetét órzi a nagy kaszárnyától a Miljackával
egyközüen a Szkenderija-hídig vezetó „Terezija" útcza neve is, a mi annyi,
mint vízmérleg; itt ugyanis egy víztorony mérsékelte a facsöveket szét-
feszítéssel fenyegetó víz nyomását, mielótt azt tovább adta.
A „dicsóséges" Ghazi-Huszref bég, a ki harmincznégy évig kormányozta
mint vezér Boszniát, az erdókbe menekúlt keresztényeket visszaédesgette
Szerajevo Városába és határába, hogy a hasznavehetó munkáskezek számát
velük is szaporítsa. Megengedte a katholikusoknak, hogy a Miljacka jobb
partján, a Begluk átellenében kis templomocskát építsenek maguknak. Ott is
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bosznia és Hercegovina, Band 22
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Bosznia és Hercegovina
- Band
- 22
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1901
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 533
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch