Seite - 90 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

90 Ama düledezó várfalak között, melyek a livnói mezó felé hirtelen alá- hanyatló lejtót koronázzák, még egy „római" tornyot is mutogatnak. E lejtón fekszik szanaszét szórtan Livno városka, mely mintegy támasztékot keres házai számára a várfal koczka-köveiben. Az egész kép szürke alapon szürke. Szürkék a házak meszeletlen falai s kóvel födött tetói; szürkék a vastag, magas, vakolat nélkül rakott kertfalak. Csak itt-ott kúszik egy-egy sótétzold szólóinda a szürkeségen, a falakon fonn egy-egy pár gyerek kuporog tarka színfolt gyanánt, s nagy szemekkel bámúl le a csöndes hegyi sikátorokba. A mélyebb mezóségekról kótormelékeken kúsznak fol kígyódzva az útak a megszállott tartományok egész terúletének legmagasb fensíkjára, a Kupresko- poljéra. Itt van a hallgatag pásztorok birodalma. A teijedelmes gyepmezók a látás határain körös-körül szelíd párkánymagaslatokká emelkednek, melyeken az alant járó felhók meg-megülnek, és számtalan nyáj legel szétszóródva a réteken, a hol a bóra egyhangú panaszos sivítása soha sem hallgat el egészen. Kupres kornyékére igazán rá illik a szokásmondas, hogy: „Péter-Pálig le ne vesd, Péter-Pálkor meg újra vedd fol a bundát", — mert itt soha sincsen igazi nyár. A fú is alig nó egy arasznyira. De annál édesebb és iratosabb, s ízes a sajt is, melyet innen a városok piaczaira visznek. S a kóvér ürúk, melyek a Kupresko-poljéról kerúlnek, nemcsak a szerajevói gazdag mohame- dánok bajrám-ünnepi áldozatain keresettek, hanem a Prologon át le Spalatóba s onnan Olasz- és Francziaországba is eljutnak. Az egyhangú zöld mezóségból itt-ott egy-egy tanya, egy-egy szerény kis templom tornyocskája, vagy meeset minaretje, egy-egy mohamedán nemes mezei laka emelkedik ki, melynek a gazdája koronként maga is utána néz keresztény juhászokra bízott nyájainak. Az alacsony hegyek ovének keleti részén egy kis hasadékot látni s ez a Kupreska-vrata, a kapucska, melyhez az országút vezet. Itt rég nem hallott erdózúgás vesz körul bennünket s egyszerre tekintetünk Ienn a mélyben csodaszép erdóségbe merúl el, a melyból a jegenye- és az erdei fenyú fol egész a terméketlen karszt határáig nyúlik. A sudár fatetökön a rigó fütyje szól és számos patak siet mormolva le a völgybe, a hol tajtékzó habjai malom- kerekeket hajtanak. Hogy a Krajinára miért ragadt a „ljuta", vagyis „gonosz" jelzó, azt részben már a foldrajzi helyzete is megmagyarázza, mert ék alakban nyúlik be idegen terúletbe, a melytól nem választják el természetes határok. Epen ezért e vidéken soha sem szúntek meg mindkét részról a határvillongások.