Seite - 92 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

92 dásuk. A hármas határ és az Ilica lejtói, melyeken csak életveszélylyel lehet lekúszni, biztos búvóhelyet adtak nekik. Sok éven át török katona nem merte a lábát e földre tenni, a hol a hajdú mindig lesben állt a puskájával, vagy soha sem tudhatta, mikor zúdúl le rá az elórehajló sziklaormokról gyilkos kôzâpor. Innen indúltak ki a szomszédos terúletekre való berohanások, a minókkel kivált a Glamoôko-poljét látogatták meg súrún, kirabolva és fólgyújtva a rajta álló mohamedán nemesi lakokat. A magas fenyuerdövel benött Ilica egyik lejtójén kapaszkodó nyomorúságos Tiskovac falucska volt évek során át a Fekete patakok mentén keletkezett hajdú-koztársaság háborítatlan fó helye. De a hajdúk uralmának a terúlete itt még nem ért véget. Hozzá tartozott még a Butesnica vôlgyén kivúl az Unac-völgy is, a hol minden paraszt kész volt oltalmat és segítséget adni a hajdúknak. E vidéknek még a nagyobb helységeibe, minôk a hírhedt Trubar, Mokronoge, Peéi vagy Grab, sem mert a foldesúr bemenni, hogy az aratás harmadát és a szénatermés felét magának követelje, ha a keresztény jobbágy, a Bkmetu, azt neki ônként föl nem ajánlotta. Fôkép a délnek húzódó grabi szoros volt a hajdúk éléstára. Boldogtalan egy országrész ez, s a lakói igazán a szegények szegényei. Az egész országban sehol sincsen oly szomorú és sivár tájék, mint ez. A védettebb helyekre nagy fáradsággal kapargatják, hordják össze a csekélyke termôfôldet s kôréje, ha még oly kicsiny is, kórakásból falat emelnek s így, e kis bekerített fbldecskéken termesztik a zabot, melyból a kenyerük készúl. S ez a zabkenyér, e szegény nép legdrágább kincse, olyan száraz és kemény, mintha túkkel elegy homokot rágna az ember. Tavaszszal és nyaranta gyakran kukoriczaliszttel kevert fótt fúvet esznek, sokszor még ezt is sótlanúl, mert a só pénzbe kerúl. A satnya marhát órák hosszat kell valamely köves legelôre hajtani, s onnan megint több órányira az itatóhoz. Nem csoda, ha az emberek arcza fakó és foldsztnú, maguk satnyák s nemzedékek hosszabb során át elcsenevészedtek. Mintegy félálomban tengódnek, szinte érzéktelenekké válva öröm és fájdalom iránt. S még így, ennyi veszódség árán mívelt ú. n. földjeik is évról-évre kiseb- bednek. A hegyek köröskörul málladozó palakózetból állanak, s tavaszszal és ôszszel a gyér esóvel együtt, a mely a kevéske termótalajt áztatja, a lejtókról » lemosott görgeteg is böven kerúl a földekre. Igy pusztúl menthetetlenúl a Mraiaj-völgy, mely az Ilica- és a Hrsovac-planina között Dalmáczia felé nyílik. Benne a Mali- és a Veliki-Mraiaj két rakonczátlan hegyipatak a vékony lemezú palának egész nagy tuskóit görgeti le a völgybe, sokszor mérfoldnyi terúleten is pusztúlást okozva a vidéken.