Seite - 106 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

106 a sôtét közetet és szegélyezi majdnem szakadatlanúl a szekérútat. A szorosból megint minden átmenet nélkûl hirtelen lép ki ez út az aginoselói mezó napfényes síkjára, melynek berkeire a hâttérbôl a sôtét erdókkel borított Cemernica tekint le. A Manjaía lejtôirôl itt meggyfát csúsztatnak le, a melyet azután a „Tjesnou-n át tutajoznak tovább. A folyó legveszedelmesebb sellói elótt a hajósok a partra ugrálnak ki, s régebben nagy kerúlóket kcllett tenniök a hegyben, hogy a „Tjesno" alatt, az ott már lapos parton a leúszott fát megint elfogják. A szétszórt kunyhókból füst száll fol a tiszta hegyi levegöbe. Harmadszor is ismétlódik az imént már kétszer leírt látvány. Az elóttünk meredó sziklabástyától egy merész szabású tömeg válik el, melynek ormát Boüac vár romjai koronázzák. E magasan emelkedô vár eródje tokéletesen elzárja a völgyet. Aránylag még elég jó karban lévó tornyai és bástyái mellett, a hegyháton még egy mecset fehéren ragyogó falai látszanak el jó messzire. Odább csakhamar elérjilk a kis Boíac mohamedán falut, melynek házikói illatos diófa-berkek között kúsznak le a lejtón. Az úttól balra, szintén vén diófák csoportja alatt egy ó-keresztény bazilika fbltárt romjait pillantjuk meg, melyben valaha bizonyára ama fellegvár hajdani lakói ájtatoskodtak, kiknek emlékét nyomtalanúl elsodorta azóta az idók árja. Tovább is számos vadregényes szépségú részlet következik, amilyenekbcn az egész út gazdag. Az egymásra tornyosúló kóomladékok arról tanúskodnak, hogy a hegyek is elöregszenek, elmállanak és a völgybe görgetik levált darab- jaikat, a melyek kórúl órvényló forgatagokban kereng s fölöttük vígan szökell át a víz. Majd hosszan elnyúlt, fehér. csipkés mészfalak vonúlnak s tetejükón a Balkán fekete-fenyúje bólogat; majd puha, bársonyos gyeppel benótt lejtók; majd meg kógórgeteg és foldomlások temetik be a dús tenyészetet. A lejtók zold.palástjukból kivetkózve ismét magasra emelkednek. S egy- szerre csak megint újabb szorosba, immár a harmadikba jutunk, a mely ép oly festói, mint az elóbbiek. A sima szilrke sziklafalak között kopár medrében a Vrbas üvegsima tükre ragyog, melyet csak alig zavar itt-ott egy-egy fehér tajtékfolt. A folyó húségesen odasimúl a hegyfalak kanyarúlataihoz. Elénk túnnek a „Bijele Stijene" fehér falai, melyeket az út egy sziklapárkányon kerúl meg; de a „Vlasinje Stijene" két óriás obeliszkjét már csak egy-egy alagútban fúrja át a pálya, s a másodikból alig lép ki, már is keresztben fekszik a folyó elé a Greben kikönyöklö hegyfoka, melyet a víz árja hegyes szögben kénytelen megkerúlni. Az út is csak nagy ügygyel-bajjal kanyarog a szorosokban, majd ismét hosszú, sôtét föld alatti folyosóba vész a Grebenen keresztúl, a melyból