Seite - 128 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

128 v együtt egészen a Montenegro határán levó Cemerno-nyeregig Bosznia vizeit Herczegovináéitól elválasztja, a legjobb átkeló út az Ivan-planina nyergén át vezet. Sokszorosan tagolt, erdós hegység ez, melynek csúcsa, a Lisin, mar a havasi övbe nyúlik föl. Mindkétfelól rövid, meredek mellékvólgyek vágnak mély barázdákat az Ivan torzsébe, s egyikükön, a TreSéanica volgyén, mely Konjicánál végzódik, emelkedik folfelé az országút is, meg a vaspálya is, hogy a nagy vízválasztón átkeljen. A vaspálya természetesen sokkal nagyobb akadályokkal kilzd, mert emelkedése mindjárt a konjicai állomáson túl kezdódik. A patak fehér sziklafalain már mutatkoznak az elsó túlevelú fák, s a levegó mind nyersebb, a mint a Narenta völgye folé emelkedílnk. De Podorosacig már a nehezen zakatoló hegyi gép sem bíija a vonatot egymaga fölvontatni. Futása egyre lassúbb, s csakhamar sajátszerúen kerepeló zórej árúlja el, hogy megkezdödött a fogaskerekú pálya, melyen a vonat útját folytatni kénytelen. A hegyi pályáknál másutt szokásos emelkedésekkel a vonalat tovább csak úgy lehetett volna vezetni, ha, mint a Gotthard-vasúton, annak jó részét alagútakon keresztúl vitték volna, hogy a megteendó emelkedés nagyobb pályahosszúságra oszoljék el. Hogy ezt clkerúljék, az Abt-féle fogaskerekú pályát választották, melyet addig nagyobb hosszaságban csak a Harz-hegység egy vasútján, néhány tengeren túli és számos turista-vasútnál alkalmaztak. Ez a pálya a mellett, hogy a vonal legnagyobbrészt a fold színén haladhat, 17 kilométernyi úton 600 méternyi emelkedést tesz lehetóvé. E rövid úton a legfestóibb képek változatos sora vonúl el szemeink elótt. A pálya zegzugos vonalakban kúszik meredek toltésein a hegyoldalak elótt, majd sziklabordákba furódik és szédító szakadékok fölött kel át. A hegyek hullámai a távolban mind jobban ellapúlnak s elóbb még oly daczos csúcsaik már nyájasabban integetnek felénk. Erdeinek súrújéból kiemelkedik a Preslica, melynek rengetegei medvék, borzok, rókák és fajdok búvóhelyei; éjszakon pedig a vadkanok tanyájaúl ismeretes, teljesen víztelen Bitovnja-planina, melynek erdeit néhány évtizeddel ezelótt szórnyú túzvészek pusztították el. Mozgó panorámaként mutatkoznak újra a Prenjnek hóval födött tetói, s az átlátszó messzeségben elénk túnik még egyszer Herczegovina hideg szépsége. Ezután a Brdjani havasára érkezünk. Átkelünk a szédító mélységú Luka-szakadékon, melynek alján egy tajtékzó patak kanyarog. A pálya átszeli v az utolsó herczegovinai falut, Sunjét, e hajdan hirhedt hajdúfészket, melynek lakói még a festói déli viseletben járnak; aztán gyorsan halad át a Bradina magas vólgyén, s egyszerre csak az Ivan idomtalan zöld háta elótt áll. A pályához