Seite - 131 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

131 lében ugyanis szüntelen „irtanak" a telkeken. A köveket átdobálják a falakon s e kövek közt megy a nyak- és lábtoró út. Néha ez útak egy-egy kellemes meglepetésben is részcsítik az útast. Ilyen a gradaci vakvölgy, melyben kitúnó, világos vörös bor terem. Hiába, a déli égalj ncm tagadja meg magát, s ez fóleg a tüzes szemú, hajlékony termetú embereken látszik meg. Aranyhímzéses, piros bársony mellényú (djemadan), ezüst mellvértú szamárhajcsárok lépdelnek komoly méltósággal; háromszógletes kalapú, csattos czipós katholikus papok, a kiket itt már „don" czímmel szólítanak, s fehér csipkefátyolos leányok járnak- kelnek e karszti fensíkok keskeny ôsvényein. A hajdani szabadságharczok vakmeró daliáinak szétágazó, hatalmas atyafisága él itt sajátszerú ösi pásztor- életet, melynek érdekkôre nem terjed túl a szülöföld legelóin és itatóin. Nem sokára már egészen Hrasno vidékére fog a Narenta mocsarai kozúl a gózkocsi folkúszni. Egyelóre azonban még Dolnji-Hrasnónál van a vég- állomása. A helység néhány kó-kalibája a szirtek kozé ékelódik, melyeken itt-ott cserjék zöldelnek. Szúntelen harczban áll a langyos tengeri szelló a nyersebb hegyi levegóvel. A tengerról visszaveródó fényhatások esténként élénkebbé színezik a csöndes szürkeséget. Sem forrás, sem patak, sem hegy, sem völgy, csupa szétdúlt, megszakgatott fensík-terúletek s rajtuk mély árkok és gödrök. 17*